Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

(2003. 10. 25) ZTE-Videoton FCF 1-1 Beszámoló

Idén ez a 3. túránk (Békéscsaba és Gyõr után), amit vonattal tettünk meg. Mindenképpen az egyik legmozgalmasabb idegenbeli fellépéseink közé
sorolható, ha nem velünk történik meg, nem biztos, hogy elhisszük.

Ez a szombat felvilágosított minket arról, milyen is valójában Zalaegerszeg, ill. annak apraja-nagyja. Indulásunk a MÁV-nak köszönhetõen reggel 8-kor volt,így Egerszegre elég korán (11-kor) értünk be. A meccs 4-kor kezdõdõtt, így az egész banda (70 fõ) elindult iszogatni. A problémát kezdetben az jelentette, hogy nem találtunk a városban egy nyitva lévõ kocsmát. Végül stílszerûen a "két ördög" elnevezésû intézménybe tértünk be. A városban persze sehol senki. Az armada harmada egy rozzant trabival nézegetett minket, de ezen kívül az aznapi vásár jelentette a helyieknek a legfõbb izgalmakat. A rendörök is mindössze egyszer néztek felénk, majd gyorsan távoztak is. Idõvel "áttettük magunkat" a buszpályaudvar túloldalán lévõ Stadion presszóba. Sem az Armada, sem a rendõrség nem jelent meg itt sem. Utóbbinak örültünk, elõbbin meglepõdtünk, hiszen viszonylag nagy forgalmú út mellett, nem messze a stadiontól töltöttük el az idõnket. A mérkõzés elõtt 50 perccel egyszer csak (nagy hirtelen) felgyorsultak az események. Megérkezett a yard kb. 30 fõvel és lopás vádjával mindenkit a falhoz tereltek, a táskákat kipakoltatták, volt akit vetkõztettek, majd ezt követõen 3 embert megpróbáltak elõállítani, a többieket pedig a stadionba terelni. Ez nem ment túl egyszerûen, mivel társaink nélkül nem indultunk el. Egy velünk utazó német szurkoló srácot egybõl megsorozták a gumibottal, mert az nem engedelmeskedett nekik. Mivel nem értette, mit akarnak... Miután bementünk a stadionba, naná, hogy utánunk jelentek meg az rmadások és az egerszegi szurkolók (kb.25 fõvel). Ment a kiabálás, dobálás stb... Elõször a biztonságiak elkezdtek ütni minket, de nem jártak valami sok sikerrel. Erre bejöttek a rendõrök és józant, józantalant ütöttek szinte rutinszerûen, és fújtak illatos sprayükkel. Még szegény büfés is kapott. Aki közülünk megpróbálta védeni magát vagy hátra nézett az többet kapott. Egy idõsebb ördögöt 5 rendõr rúgdosott a sárban fekve. Õ aznap csak este élvezhette újra szabadságát. Maga a meccs nem hozott semmi újat, mindenki tette a dolgát, mi szurkoltunk, õk szurkolgattak. A lehetõségekhez képest elég jól és egységesen adtuk elõ, elõfordult, hogy a zegiekhez is intéztünk néhány kétsorost (Parasztok, hol van a tojás - utalva a tavaszi meccsen történt "nagysikerü" tojásdobálásukra). A meccs után a zsaruk elkezdtek hajtani minket (persze néha azért megszokásból használták a gumibotot) a vasútra. Nagy nehezen elhagytuk sötét zalát. Már kezdtünk beletörõdni az eseményekbe mikor jött az újabb "jó" hír: Fehérváron várnak ránk a rend éber õrei, a peronon, elõállítási szándékkal. Erre mi a város határában meghúztuk az IC-n a vészféket, és angolosan távoztunk. Érdekes volt látni a vonatról leugráló szurkolókat...A fehérvári állomásra csak néhány ördög érkezett meg. Gondolhatjátok milyen volt a rendõrök feje! Végül is kifejezetten jó, izgalmas túrát hagytunk magunk mögött, de pár dolgot nem értettünk. Elõször is azt, hogy 5 órát voltunk zegen rendõrök nélkül (mert csak a kezdés elõtt jelentek meg 50 perccel). Az armada sehol, pedig 11 óta tudták hogy ott vagyunk a városukban, a meccsen viszont nagy volt a szájuk. Csak remélni tudjuk, hogy lesz bennük annyi,hogy legközelebb eljönnek Fehérvárra.Végül a rendõrökrõl: sehol az országban nem találkoztunk még ilyen rendõri rutalitással. Ok nélkül kötekedtek, ütöttek rúgdostak mintha zsidók lennénk a náci birodalomban. Soha rosszabb túrát nem kívánhatunk magunknak!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa