(2003.11.01.) Pécs-Videoton FCF 3-1 Beszámoló
Egy teljesen teli busszal vágtunk neki halottak napján a pécsi kirándulásnak, remélve, hogy egy jó hangulatú mérkõzésen három ponttal gazdagabban térhetünk haza, azaz a Vidi élre ugrását vártuk.
Az múlt eseményeinek ismeretében (rövid tényismertetõ a 99 augusztusi, másodosztályú mecsekaljai mérkõzésrõl: a pécsiek a mérkõzés folyamán sokat szidtak minket, a szünetben viszont nem eröltették a találkozást. A mérkõzés végére kiürült a szektoruk, összeszedték embereiket (innen-onnan, ki tudja pontosan, hogy honnan...), illetve összeszedték a környéken lomtalanítás céljából kidobott széklábakat, karfákat, rúdakat, ezekkel vártak ránk. A stadionból kiérve rájuk támadtunk, elég hosszú adok-kapok alakult ki, majd végül alulmaradtunk a segédeszközök sokaságával szemben felálló piros-feketékkel szemben, bár 5-6 percig alaposan kitettünk magunkért) készültünk a délutánra: azaz ha úgy alakul akkor nincs ellenünkre egy összecsapás a hazaiakkal. Már a megyehatárnál csatlakozott hozzánk egy rendörautó, ami végig kísért bennünket. Fél órával a kezdés elõtt Pécsen voltunk, a buszról leszállva gyalog közelítettük meg a stadiont. Egy vendéglõ elött várakoztunk (Perla Piccolo talán) egy darabig, de mivel esélyét sem láttuk pécsi különítménynek, így elindultunk a vendégszektor irányába. Négy-öt rendörautó gurult mellettünk, ill. a szektornál is voltak már zsaruk. A bejáratnál lettünk figyelmesek kb. 15-20 pécsi szurkolóra, akik jól láthatóan a piros-fekete szurkolói élet aktív részesei lehettek. Sétáltunk feléjük, legnagyobb meglepetésünkre a zsernyákok egy tapodtat sem moccantak, hagyták, hogy egészen közel érjünk hozzájuk. Majd hagyták, hogy rájuk rontsunk kb. 20-an. Mikor a roham megindult, a policia is aktiválta magát, gumibot, elõállítások. A pécsiek közül a többség futásnak eredt, néhányan felvállalták a harcot, egy-két helyen ütésváltások is kialakultak, máshol egyoldalú volt az erõfölényünk. Három emberünket tudták begyûjteni ilyen alattomos csellel. Sok minden, és sok mindenki elítélhetõ azért, hogy balhék vannak, de amíg ilyen undorítóan aljas módszerrel végzik a munkájukat a rendörség emberei, addig naivitás lenne bármiféle javulást várni!
A mérkõzésn kb. 100-an lehettünk a szektorunkban, velünk szemközt lévõ, túlsó kapunál lévõ sarokban a hazai mag helyezkedett el. Hazai transzparensüket (Mecsekalja - számunkra új) próbálták igényenesen, egyénire kihozni, ez olyannyira sikerült is, hogy alig lehet olvasni rajta a szöveget... A találkozó alatt elég sokszor szidtuk õket ("Futottatok, mint a nyulak", "Ütök nélkül senkik vagytok!") míg õk a hangunkat nem hallották állítólag. A második félidõben a kommandósok bevonultak egy petárdázó pécsiért, mire annak rokona nekirontott a rendöröknek. Így együtt mehettek a kapitányságra. A szektorban közben dobálózások a zsaruk felé, akik dolguk végeztével kivonultak onnan (pécsi részrõl hallani olyat is, hogy õk kiverték volna a rohamosokat a szektorukból - hm, ez azért talán túlzás...). A mérkõzés utolsó 10 percében eldölt már a találkozó, ekkor hangosabbak lettek a rossonerok, már csak azért is, mert a mi lelkesedésünk igencsak alábbhagyott. Távozásunk is elég érdekesen zajlott le. A "kékek" feltereltek minket a buszra, ami még jó néhány percig nem indult el. Figyelhettük, ahogy gyûlik-gyûlik a tömeg a jármû körül telis-tele nézelõdõvel, bámészkodóval, csöcselék paraszttal, aki éppen csak arra sétált. Megérkeztek persze a helyi "huligánok" is, de õk ekkor az ott tartozkodó létszám csekély töredékét jelentették csupán. Buszunk elindulása után az összes annyira bátor lett, hogy dobálozni, mutogatni kezdett. Némi ráhatás után a soför megáll, az emberek már ugrálnak le a járgányról, mire a hatóság emberei ismét megmutatják, ki az úr a háznál, gumibottal megsegítve visszatuszkolják az RBD-seket a buszra. Miután tovább gurulunk, nézik (szinte) tétlenül, ahogy néhány tehetségestelen pécsi dobóversenyt rendez, szerencsére a busz ablakai épek maradtak. A helyi kapitányságra mentünk, ahol felvettük három emberünket, akikkel semmi érdemleges nem történt a kapitányságon. A hazaút elég gyorsan telt, köszönhetõen annak, hogy Pécstõl Fehérvárig (!) kaptunk kíséretet. Csupán egy helyen álltunk meg "feltankolni".
Összességében véve ismét egy eseménydús túra, felettébb érdekes rendöri hozzáállással, önmagukat kicsit túlértékelõ hazai szurkolókkal. Amíg ilyen utazásokat tudunk magunk mögött, addig nem kell tartani attól, hogy az unalmasság miatt veszítenénk el bármely tagunkat...
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|