(2003.11.08) Videoton FCF-FTC 1-2 Beszámoló
Gyülekezési helyünket kocsmánk zárva tartása miatt (rendõrség a meccsig nem engedte kinyitni), máshova tettük át, ám így is hamar felfedeztek minket a rendõrök. A vonulás így az õ kíséretûkkel történt eseménytelenül.
Korán érkeztünk a stadionba, mivel a koreóval voltak még teendõk, de az utolsó pillanatra készen lettünk vele. A mutatásba már nem csúszott hiba: egy játékgépet prezentáltunk, ahol a folyamatosan változik az éppen "nyerõ állásban" lévõ klubok címere, majd végül három Videoton címer jelenik meg. A kerítésen a "Nekünk bejött!" kiírás díszelgett, a nagy zászló felsõ részén pedig egy "Videoton Bónus" felirat. Egy kivitelezésileg igen nehéz látványról van szó, amit szinte hiba nélkül mutattunk be. A címerek mindig egymás mellett, párhuzamosan mentek lefelé, egyetlen kivetnivaló, hogy talán kicsit gyorsabb is lehetett volna a "pörgés". A stadionban rég nem látott nézõsereg látogatott ki, összességében 8-9 ezer ember lehetett jelen a mérkõzésen, a szektorunk fullon volt, és hála istennek sokan vetemedtek szurkolásra is. Felettébb jó érzés volt látni a zsúfolásig megtelt ultra részt, volt minden, ugrálás, tapsolás, sálazás, és folyamatos bíztatás. Az átkarolós ugrálósat 14 sor csinálta! A vendégek kb. 1000-ren lehettek a kapu mögötti állóhelyi részen.
Õk még mindig tüntetnek, és még mindig elegük van mindenbõl, ez meg is látszott a teljesítményükön, ami egy hajdanán erõsebb napjaiban lévõ Angyalok Kara nevezetû Stadler táborral vetekedhetett… Nekünk viszont a gólunk után még jobban megjött a kedvünk és ekkor a kanyarban tartózkodó nézõket is sikerült megénekeltetni és megtapsoltatni, ami igen ritka esemény Fehérvárott, és felettébb hátborzongató is egyúttal. A szünet után a nemzet csapatáról nyilvánítottuk ki a véleményünket egy kiírás formájában (Nemzet csapata: a vasárnap mindig vidám támadó, a himnusz alatt rágozó szuperhátvéd, a karámból szabadult ló, és az igaz magyar leo) majd fehér füstöt gyújtottunk, ami meglehetõsen jól dolgozott, mi pedig rátettünk a szurkolásra még egy lapáttal. A második félidõben olyan hangulat uralkodott Sóstón, ami manapság Magyarországon (sajnos) igen ritka, a szektorban lévõk nagy része dolgozott az ügyön, hogy a 3 pontot megszerezzük. És ahogy az már lenni szokott, jött a hajrá, jött Juhos is, és megfordította a meccset a fradinak. Két szabálytalan gól után a pestiek szerezték meg a gyõztesnek járó pontokat, amit judás Lajos elég érdekes módon reagált le. Tulajdonképpen önmagát adta csupán: a pályára invitálta verekedni a hazai ultrákat… Kapustársa ennél is egyszerûbb volt, nemi szervét mutogatta perceken keresztül, hát igen, akinek ez a legnagyobb öröme… Erre lett is sok ideges emberke a stadionban de véleménynyilvánításon kívül más nem történt. A haza út eseménytelen volt, ám azért tettünk egy kis kitérõt a buszpályaudvarra, ahol a helyi szórakoztató centrum elõtt történt némi pofozkodás pár divatfradistával, némi sálcserével egybekötve, amit tõlünk 7 ember bánt, mivel így az éjszaka egy részét a fogdán töltötték. Aki ott volt, az minden bizonnyal nem bánta meg, hangulatában az utóbbi idõk egyik legjobb mérkõzésén vagyunk túl, aminek a végeredményét megint kívülrõl befolyásolták.
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|