2004.04.07. Videoton FCF-ZTE (2-2) Beszámoló
Mint ahogy már jeleztük, a soproni több mint megalázó 5-ös, a mutatott játék, az október óta tartó nyeretlenség, a vezetõk ügyködései mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az események szervezése már hétvégén, a hazaúton megkezdõdött.
Keddi napon még egy találkát is beiktattunk a játékosokkal, ahol közösen megbeszéltük a felmerülõ gondokat, viszont ez nem befolyásolt minket a szerdai események kivitelezésében. Hozzá kell tenni, hogy erre a találkozóra bejelentkezett a ReTek kLub is, de nem kértünk belölük…Tervünk az volt, hogy az elsõ negyed órára teljesen üresen maradjon a stadion. Szórólapokat gyártottunk, az embereink pedig mindkét bejáratnál ügyeltek, hogy cél megvalósuljon. Örömmel vettük tudomásul, hogy a nagy többség egyetért velünk, támogatja az elképzeléseinket. Persze akadtak néhányan, akikkel nem lehetett mit kezdeni, de ezzel számoltunk is. Az adott idõszakban a két ülõhelyi szektorban kb. 20 fõ, az RBD szektorában nulla, az állóhelyi területeken szintén 20-20 fõ gondolta úgy, hogy fittyet hány a többiekre, õk bizony nem bírták kihagyni az elsõ negyedórát… Láthattak is gyorsan két gólt, persze nem ide…A 15. percben aztán (majdnem) mindenki a helyére ment, mondhatni volt látszatja a megindulásnak. Azért csak majdnem mindenki, mert döntésünk értelmében az E szektor üresen maradt az egész találkozó idejére. Kiírásunkat kitettük az eredményjelzõ alatti kerítésre: „Ma azt nyújtjuk, amit tõletek kaptunk!” A csoport is ott találta meg ideiglenes helyét, csendben követtük az eseményeket. Román gólkirályunk (tényleg volt..?) kapott egy-két jól megfogalmazott üzenetet, míg az ellenfélnél a legnagyobb taplónak, Vinczének jutott ki a jóból. A szünet után egy újabb üzenetet küldtünk, most a vezetõség egyik „megdönthetetlen” tagjának: „RBD SHOW MA BESZÓLOK SZIGLINEK: TAKARODJ!” (Az utolsó szó kétrudasokból lett kirakva) A második félidõ nagy része már a zegiekkel való találkozás szervezésével telt el. A vendégek (akik egyébként összesen 40-en lehettek) azt kérték, hogy 7-en legyünk ott a találkánál. Ezen kialakult egy kisebb vita, hogy ki legyen a hét, hogy ki maradjon ki, hogy egyáltalán mondhatjuk-e bárkinek, hogy „te most ne gyere”. Persze bevillant, hogy kaptunk a kékektõl anno tojásokat (nem kézzelfestettet a mostani húsvétra…), hogy a gyõriek mellett egyedül õk provokáltak, viccelõdtek Danika halálakor. Úgyhogy nem értjük, mire fel ez a kívánságmûsor, ahol õk szabják meg létszámokat. A meccs után már picit visszavettek, a telefonos on-line összeköttetésben elõször mondták, hogy õk mennének haza, mégse tudnak a megbeszélt helyre jönni, aztán kérték, hogy menjünk a vendégszektorhoz a parkolóba. Teljesen logikus, ott általában alig van rendõr… Aztán az volt a kifogás, hogy mi nem vagyunk korrektek, ezért nem lesz móka. A felszólításra, hogy „mondj egy-két konkrét esetet, amikor nem voltunk korrektek” nagy csend volt a válasz… Jött a ködösítés, hogy 50-60-an vagyunk, ez milyen sok. Mihez képest. Az ö hazai létszámukhoz valószínûleg… Sok gyõzködés árán elértük, hogy az autópálya mellett lévõ hipermarket parkolójában várnak minket, de sokszor kihangsúlyozott kérésük ismét elhangzott: csak 7-en legyünk, mert õk is annyian vannak. Ígértük, hogy egy taxival kimegyünk oda, várjanak meg. Így is terveztük, közben befutott a helyi busztársaság 12-es járata, ami éppen az adott áruházhoz viszi utasait. Kapóra jött ez a többségnek, így megtöltöttük a járatot, és irány a sikermarket néven ismerté vált központ parkolója. Kb. 30-an szálltak fel a buszra, ebbõl 5 Hableány, meg 10 fiatalabb srác is, akik még nem sok tapasztalattal rendelkeznek. Sajnos néhány megállóval a végállomás elõtt észrevettük, hogy rá állt a buszra a police, így figyelni kellett rájuk is. Parkolóban rögtön kiszúrtuk a zetéseket, akik ekkor jelentõs távolságra voltak még tõlünk. Mondani sem kell, hogy az a 7 fõ volt 20 is… Ennyit a korrektségrõl! Egy kis busz, és két autó volt ott vendég részrõl. Mi lassan elindultunk feléjük, a körforgalomnál kettéváltunk, hogy ne legyen túl feltûnõ a zsaruknak. A zetések is megfontoltan kezdtek el közeledni, minden bizonnyal a létszámunk óvatosságra késztette õket. Igaz, nem láthatták, hogy a társaság fele nem fog verekedni. Mire közel került volna egymáshoz a két elsõ sor, addigra két rendõrautó hajtott be, nyomban pattantak is ki belõle mukik, ezáltal vége is lett az eseményeknek. Úgy érezzük, megtettük, amit megtehettünk, hiszen odamentünk hozzájuk, helyi busszal, taxival, és egy kocsival is. A kocsisokat amúgy egybõl lekapcsolták, a taxi meg pont akkor gördült be, amikor a rendõrök kiszálltak a jármûveikbõl. Abból a szempontból õk is korrektek voltak, hogy legalább megvártak minket, igaz nem 7-en, igaz az egyik kezében már vmi csõ volt. Egyetlen gond, hogy elõkerültek a zsaruk is, nélkülük igen „szép” összecsapás alakult volna ki.
Lesz még találkozás...
Szombaton mindenki Gyõrbe!
ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|