2004.04.17. Videoton FCF-Pécs (3-3) Beszámoló
Az alsóházi rájátszás elsõ hazai mérkõzése alapjáraton sem ígért volna nézõcsúcsot, az idõjárás még egy kicsit "rásegített", szinte egy napig esett az esõ folyamatosan, így ismét negatív nézõcsúcs született. Ennek ellenére igencsak eseménydús volt a két félidõ a pályán, meg utána a harmadik Fehérvától 40 km-re, Sárbogárdon...
A megbeszéltek szerint elfoglaltuk helyünket szektorunkban, viszont, drapit nem tettünk ki, jelezve ezzel, hogy nem stimmel vmi a klub és a csapat háza táján. Így hangulatról is nehéz lenne beszélni, mondhatnánk úgy is "Savanyú" hangulatú meccs volt... A második félidõben egyszer-egyszer felszólalt a kórus, fõleg azok eröltették volna a nótázást blokkunkban, akik nem teljesen érzik át a helyzetet. A Munkást elkísérte kb. 15 aljanép a Mecsekrõl, ki is aggasztották a Mecsek Alja drapit, meg még két kisebbet. Látszatra úgy tûnt ritka jól érzik magukat, elszurkolgattak, vonatoztak is egymással, aztán félmeztelenkedtek is egy keveset. Kicsit félõ volt, hogy ebben az áprilisi hidegben összeszednek egy tüdõgyuszit. Késõb kiderült, nem ez a legnagyobb problémájuk... A hangulatuk annyira jó volt, hogy alkalomadtán mind a 15-en rázendítettek a "parasztok nincs hangotok" kezdetûre, amit még csak-csak elviselt mindenki. Aztán a meccs vége elõtt röviddel (kiderült,a baranyaiak szerint csak poénból) az ÁLÉ RBD-t, átköltötték, és lelkesen kérdezték, "hol az RBD?" Ez már azokat is felpaprikázta, akik esetleg eddig visszább vettek a tempóból a csapat miatt. Ha azt akarták elérni ezáltal a piros-feketék, hogy közelebbrõl is megismerjük egymást, akkor nagyon jól csinálták... A stadion mellett hiába vártuk õket, mint már jeleztük a tavasz folyamán, fehérvári zsaruk megtanultak meccset biztosítani, így hátul elvezették a pécsieket, hogy esélyünk sem volt összefutni és összeütni. De ilyen könnyen nem adtuk fel. Mivel bennük kevesebb hajlandóság volt, mint másfél hete a zegiekben, tudtuk, hogy rajtunk múlik lesz-e újra folytatás. Három autót megtöltve elindultunk Pécs irányába, a sebességhatárokat nem feltétlenül mindig betartva... Hiszen sietni kellett, hogy minél elöbb utolélrjük a kis buszt és az autót, aminek a viccelõdõ pécsi legények vannak. Sárbogárd kitûnõ helyszínnek bizonyolt, derék mecsekiek ott le is táboroztak egy kocsmában. Leparkíroztuk a kocsikat, majd elindultunk a kocsma felé.A paraszt munkásokat szándékosan nem értesítettük elõtte telefonon, akkor vagy leléceltek volna, vagy kihívták volna a zsekákat, vagy mindenki emlékszik milyen sok segédeszközt tudnak összeszedni... Egyetlen hibát ott követtük el a müveletben, hogy nem bírtuk kivárni, amíg befejezik az iszogatást, és a buszukhoz sétálva lephettük vola meg mind a 15 emberüket, mert akkor egyetlen egy sem maradt volna ki a pofonosztásból. Így berontottunk a kocsmába, "itt van az RBD, parasztok" hangzott el legtöbbünk szájából. Mivel irtó szük volt a hely, így néhány emberük kapott csupán, a többiek dobáloztak üveggel, locsolták a sört (húsvét elmúlt már...), de fõleg kerestek maguknak egy "nyugodt" kis helyet az egyik sarokban, ami legmesszebb esik a bejárattól. A szitut hasonlóan kell elképzelni, mint amikor a gyõriek megnézték, hogy milyen a szektoruk bal felsõ sarkából a kilátás, ha mindenki odamegy... Ezek is álltak megszeppenve, ijedt pofával, de legalább a kérdésükre választ kaptak. Nem lett volna jó, ha tudatlanul mennek haza... Ha meg poénkodni szerettek volna, akkor drága vicc volt, legközelebb mással kéne próbálkozni... Aztán kocsiszerint szétszóródtunk, egy autót igazoltatott a yard, mivel a bátor pécsi legények hirtelen nagy arca lett, hogy kiérkezett a helyi police, egybõl akartak revansot venni. Viccesek tényleg... Persze komolyabb hátrány nem lett egyikünknek sem a rendörök miatt. Este a Stefflben már vártak az infóra éhes társaink, akik sajnálkoztak, hogy már nem fértek be a járgányokba.
Összességében véve nem értjük, hova ez a hihetetlen beképzeltség 15 emberrel, ráadásul a vezérük szerint õk egyáltalán nem akartak verekedni. Akkor máskor ezt esetleg beszéljék már meg egymás között is, annyira sokan nem voltak, hogy az információtorzulás esete álljon fenn...
ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|