Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

2005.04.23. FC Fehérvár - Gy?ri ETO (2-1) Beszámoló

A régi rangadók hangulatát volt hivatott visszacsalogatni az ETO jó szereplése és az ezzel járó gyõri futball õrület... Joggal gondolhattuk tehát, hogy újra lesz rangja a meccsnek.

Nos nem így lett .A gyõriek ki is nyilatkozták, hogy ne várjunk semmit, a két tábor közti erõviszonyok nem is kérdésesek(természetesen a javunkra). Egy a Sóstóhoz közeli kocsmában gyülekeztünk,kb.50-en jöhettünk össze, de igazából csak iszogatás és beszélgetés céljából történt ez. A meccsre tervezett füstölésünket el kellett halasztani, mivel valami fõrendõr irányította a kiemelt meccs biztosítását, és egy kisebb hadseregnyi rendõr volt a stadionban.(mindent vettek kamerára) Mindenesetre többen voltak mint a gyõriek .Õk kb. 70-en utaztak el, ebbõl 30-at nevezhettünk ultrának, vagy ultra csoporton kívülinek... Egyébként ez a társaság bele is futott 6-8 tagunkba a SZENTÉLYhez közel, de az istennek sem akartak kiszállni a járgányaikból, a jóval nagyobb létszámuk ellenére sem, inkább a vendégszektor felé vették az irányt... 2000 nézõ lehetett kinn ,a mi szektorunk pedig3/4-ig telt meg. Végig jó hangerejû szurkolás, sok ember részvételével, szinte szünet nélkül. Hála égnek azért érezni lehetett, hogy ez nem egy átlagos meccs. A gyõriek többször is meg lettek találva verbálisan, amire õk nem reagáltak(ez legalább becsülendõ) és Vincze Ottó is napirenden volt, alattomos és durva játéka miatt, de kijutott Priskinnek is! A csapat kitûnõ játékkal lepett meg minket és ha a helyzetkihasználásunk jobb lett volna, akkor a Gyõr kap egy 4-est! De nekünk ez is elég volt! A végén már szokás szerint a stadion többi részét is sikerült bevonni, és újra csak csupa boldog arcot lehetett látni a lelátókon a lefújás után... Ez egy újabb nagyszerû este volt! Idén már sokadszorra érezhettük ezt! Köszönjük SRÁCOK! A meccs után már semmi említésre méltó dolog nem történt… Hajrá VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa