Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

2005.11.05. FC Fehérvár - MTK(1-0) Beszámoló

Ezen a szombaton ismét az MTK gárdájával játszottunk, másfél héten belül immár kétszer otthon, igaz ezúttal a bajnokságban

A mérkõzés elõtt a fiatalabbak a vasúton italozgattak, de semmi ellenfélbe nem botlottak. A többi tagunk pedig egy stadionhoz közeli kocsmában múlatta az idõt. Különösebb látvánnyal ezúttal sem készültünk, csupán néhány lengetõst és rudas zászlót használtunk, persze szektorunk ismét megtelt.2 elõénekes irányította a tábort. Csapatunk debreceni botlása után természetesen mindenki gyõzelmet várt, bár ez nem tûnt egyszerûnek a fiatalokból álló pesti csapat ellen. A stadionban körülbelül 4-5000 ember foglalhatott helyet. Sokan voltak, akik csak a 10. perc környékén értek be a szentélybe a lassú jegynyomtatásnak köszönhetõen. A lelátókon pedig olyan szag keringett,mintha valami búcsúban lennénk, hiszen malac és egyéb finomságok sültek a szabadban, érdekes volt... Csapatunkkal együtt mi is rögtön magas fokozaton kezdtünk. A fiúk szép játéka még inkább nagyon teljesítményre ösztökélt mindenkit. Aztán picit visszavettek a játékosok a tempóból, de lelkesedésünk ekkor sem törött meg. Nyugodtan mondható, hogy az idei év legjobb produkcióját nyújtottuk a lelátón. Amikor pedig többi szektor is bekapcsolódott a nótákba, egyszerûen borsózott az ember háta, akkora hangerõvel dörrent meg az aréna. Az elsõ félidõben még kihagytuk, a másodikban pedig már belõttük az amúgy teljesen jogosan megítélt tizenegyest. A végén hatalmas öröm, és pacsi a játékosokkal. Megemlítendõ, hogy ezúttal olyan 20 fõs mag szorított a pesti csapatnak, a szektorukban maximum 100-an lehettek, láttuk hogy probálnak szurkolgatni, de a hangjukat nem hallottuk. A mérkõzés végén tõlünk 4 fõ felszállt a vonatukra, ahol heten tartózkodtak, és számonkérték rajtuk, hogy miért ugattak a fotósunkak, és hogy miért akarják "megkéselni". Persze rögtön visszafogták magukat, nem mertek egy szót sem szólni, illetve átmentek nyalásba. Így a mieink békénhagyták õket... Ezután egy nagyot buliztunk... Hajrá Vidi Álé RBD

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa