2006.04.25.(MK)DVSC - FC Fehérvár (0-1) Beszámoló
Az év eddigi legfontosabb meccséhez érkeztünk, a tét a Magyar Kupa Döntõjébe jutás volt.
6 nap alatt, ez már a 3! idegenbeli meccsünk, bizony volt már bõven kilométer a társaságban... Autókkal és mikróval vágtunk neki a túrának, különbözõ idõpontokban. Voltak akik már pár órával a találkozó elõtt Debrecenbe értek, de a többség is folyamatosan érkezett. A meccs elõtt 1 órával, a társaság együtt sörözött a debreceniek "ideiglenes"italozóhelyén a Lokisták egy részével, majd szépen mindenki bevonult a maga szektorába...
Kezdésre lehettünk 50-en, ami a körülményeket és az elmúlt meccsek eredményeit figyelembe véve is kevés! Kevés, hiszen a tét a Magyar Kupa Döntõje. Sokan ezt úgy látszik nem érezték át...Kár érte!
Szóval a meccs elején a héten elkészült új és néhány régi kétrudasunkat mutattuk be és egy kiírás is a kerítésre került:"Nekünk már bizonyítottatok" szöveggel, majd igyekeztünk szurkolni, amennyire ennyi emberrel lehet. Ez az elsõ félidõben sikerült kevésbé jóra, akadt néhány üresjárat is, de azért igyekeztünk...A félidõ végére megjelent mellettünk(lezárt szektor kerítéséig jöttek) egy kb.15 fõs brancs. Ez valami Skins nevü brigádjuk állítólag...Mindenféle mondvacsinált indokokkal kezdték el osztani az észt(hogy pofázunk a kapu mögöttieknek, anti Debrecen polókat is véltek nálunk felfedezni?!!!), amikbõl semmi, de semmi nem volt igaz és bizony elõbb néztünk értetlenül, majd egyre többen szóváltásba keveredtünk velük.
Ekkor azonban jött a vezetõ gólunk! Az indulatok azonban ezek után sem csillapodtak, sõt! Állítólag ekkor meg beszóltunk nekik, ami megint nem kis baromság, hiszen mindenki örült a gólnak torka szakadtából és a kutya sem akart velük foglalkozni!
A szünet is ennek jegyében telt, bár addigra néhány FF és SZUD tag is megérkezett, akik visszazavarták ezt a brigádot és próbálták csillapítani az indulatokat, ami mindenképpen pozitív részükrõl! Az más kérdés,hogy talán jobban kéne figyelni, hogy ilyenek ne is történhessenek meg, hiszen ez ilyen akciók nem tesznek jót a két fél mostanában feszültségektõl sem mentes kapcsolatának...
Ha meg valaki fel akar rúgni valamit, azt tegye nyíltan, nem pedig mondvacsinált, kitalált indokokkal, amiknek semmi alapja és valóságtartalma sem volt...
Ezzel még persze nem lett vége a szünetnek, hiszen a biztonságiakkal is akadt még némi konfliktusunk, mivel alpári, minõsíthetetlen hangon beszéltek velünk és folyamatosan fenyegetõztek, amitõl persze mi irtóra megijedtünk:)...
Mindezek után következett a 2.félidõ, amibe csak lassan lendültünk bele, de kb.10 perc után már jól szurkoltunk, folyamatosan szóltak a dalok és mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot. A végén még néhány helyzetet is elpuskáztunk és persze ismét kiállítottak tõlünk valakit...Azt már nem is említenénk,hogy ismét milyen "érdekesen" vezette a spori a meccset...
A lényeg,hogy GYÕZTÜNK, az odavágón a tavalyi bajnok otthonában, ami azért nem kis dolog! Ezek után persze ünneplés ezerrel, majd egy nagyon boldog társaság indult hazafelé az éjszakában! Még egy benzinkúton spontán összejött pár autó és a mikro, itt még tartottunk egy kisebb"bulit", hiszen mindenkinek fülig ért a szája az örömtõl! Talán fél lábbal a döntõben vagyunk?! Meglátjuk!
Folytatás következik!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|