2006.08.05. Sopron - FC Fehérvár (2-1) 2.forduló Beszámoló
A ZTE elleni otthoni meccs után, ezúttal Sopronba látogattunk, szerettük volna, ha a csapat kiküszöböli a zegiek elleni csorbát.
Ezúttal a tábor többsége a vonatot választotta, mint utazási eszközt (kb. 35 fõ) annak ellenére, hogy az éjszakát a Hûség Városában kellett tölteni, késõ esti vonat nem lévén. Persze sokan jöttek autókkal is, voltak, akik már délelõtt elindultak a Pápai termálfürdõt élvezõ nyaralók "örömére". A mérkõzés csak este 8 órakor kezdõdött, de mi már 13 óra elõtt útra keltünk. Utunk kelenföldi átszállással folytatódott, az italokra és hangulatra semmi panasz nem lehetett. A szokásos "csoportos kedvezményeket" vettük igénybe, ezúttal a kallerok is normálisak voltak és zökkenõmentesen, fél 6-ra már a nyugati határszélen jártunk. Sopronban leszálláskor meglepõ módon semmiféle rendõri kíséretet sem kaptunk, persze nem kezdtünk el szomorkodni miatta. Elindult a városban a helyi kocsmák felkeresése, így gyorsan telt az idõ, és pillanatok alatt eljött a 8 óra, azaz a meccskezdés. Zömében az olcsóbb hazai jegyeket vettük igénybe, fõ a spórolás! A vendég blokkban kb. 200 ember foglalt helyet. A szurkolás ekkor nem volt annyira meggyõzõ mint ahogy az szokott lenni, de azért a helyi mókusõrsöt, így is túl kiabáltuk. Ismét sok régi nóta kapott szerepet, aminek éneklésébe beszállt úgy 60 ember. Nem volt valami tüzes hangulatban a társaság, ami annak is köszönhetõ, hogy már az oda út is kifárasztott sok embert, annak is, hogy zsinórban 4-szer vesztett szeretett csapatunk. A 10. percben egy jogos kiállítás miatt a csapatunk emberelõnybe került, ami némi örömet, bizalmat adott nekünk. Gondoltuk 80 percet emberelõnyben játszunk, ezt a meccset simán kell hoznunk. Kedvenceink ekkor még próbáltak is támadni, de ha akármilyen helyzetbe kerültünk a cél elõtt rendre tévesztett valaki, Sajnos! Nagy baj az, hogy ennyit bizonytalankodott a csapat ekkor, és ez a sok hiba természetesen megbosszulta önmagát. A félidõ utolsó percében a bíró egy vitatható szituációt a 16-oson belül befújt ellenünk. A tizenegyest Sebõk kapusunk bravúrosan hárította, de a kipattanó pont
egy soproni játékos elé került, amit be is kotort a kapuba. Így a félidõt hátránnyal zártuk. Felmerült már ekkor is sok emberben, hogy egy egyáltalán nem erõs csapatot emberelõnyben miért nem szögezünk a kapuja elé, és miért nem vezetünk minimum 2 góllal?! A tavalyi csapatunk ezt tette volna, de a srácok egyáltalán nem azt nyújtják, mint tavaly, pedig nem valószínû az, hogy 1,5 hónapos szünet alatt teljesen elfelejtettek volna focizni. A második félidõben egy picit javult a teljesítmény eljutottunk egy kapufáig és további támadásokig, de a gól nem akart összejönni elég sokáig, ám egy fejesnek köszönhetõen végre sikerült egyenlítenünk. Ekkor tõlünk egy görögtûz lépett mûködésbe, ami a pályára landolt. Gondoltuk, hogy meglesz, még egy gólt bekotrunk a kapujukba, és végre elkezdjük gyûjteni a
pontjainkat. De nem így történt, az utolsó percben egy hatalmas védelmi hiba után ismét kaptunk egy találatot. Hirtelen minden ember ledöbbent, nagy csend lett úrrá rajtunk. Szomorú, hogy megint így lett vége a meccsünknek. A találkozó után jött a számonkérés a csapattól. Kb. 30 ember gondolta úgy, hogy nem hazafelé, hanem az öltözõkhöz és a csapat buszához veszi az irányt! A fiúk próbáltak magyarázkodni és el kell mondjuk, hogy nyugodt hangnemben, teljesen kultúráltan beszélgettünk el a srácokkal, és az egész szakmai stábbal a problémák lehetséges okairól. Nem lettünk sokkal okosabbak se, és nem is voltak túl meggyõzõek az érvek! Majd kb. fél óra múlva mindenki indult haza. Persze a vonatos brigádnak még csak most kezdõdött az igazi buli, ugyanis az elsõ vonatunk 3:35-kor indult, és az is csak Szombathelyre. Így megint elindult a kocsma keresése, amin viszont meg kellett lepõdnünk, hogy nem igazán volt olyan hely, ami éjfél után nyitva lett volna. De idõvel szerencsére rátaláltunk egy helyre, ami egy darabig rendelkezésünkre ált. Az éjszaka folyamán sok vidámság történt, amit nem fogunk itt részletezni, mondjuk ki tudja, lehet mások annyira, nem örültek neki. A hazafele úton a társaság nagy része pihenni próbált, így számottevõ esemény ekkor már nem történt. Reggel 8óra fele megláttuk szeretett városunkat, így véget ért számunkra a nagy túra. Aki eljött az valószínû az eredmény ellenére is jól érezte magát, aki meg nem az vessen magára. Csütörtökön jön a Grasshopers, arra a meccsre már össze kell szednie magát a csapatnak, reméljük ez sikerülni is fog, bízzunk egy jobb folytatásban!
Hajrá VIDI!
ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|