Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

2006.10.21. FC Fehérvár - Kispest (1-0) 10.forduló Beszámoló

Viharos hét után vártuk a Kispest csapatát, pedig ez alapból is a fontosabb meccsek közé sorolandó.

Úgy volt, hogy kiírásokkal készülünk a csapat felé, hogy mi is díjazzuk a játékukat és a hozzáállásukat, de mivel új edzõnk lett, és elvileg ilyenkor mindenki tiszta lappal indul, így hát eltekintettünk ettõl. Már három órával a meccs elõtt gyülekeztünk a belváros egyik kocsmájában, köszönhetõen a mai ellenfél kilétének. Majd hamar meg is tudtuk ,hogy hol italozik egy nagyobb társaság tõlük. Ekkor úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a helyszínt. Úgy tudtuk, hogy kb40-en(vegyes brigádukkal) tartózkodnak ott, mi pedig 40-50-en indultunk e helyszínre észrevétlenül. Ahol is megérkezésünkkor, énekelve hívtuk fel magunkra a figyelmet, mire õk kijöttek a kocsmából kb25-30-an köztük idõsebbek, fiatalabbak egyaránt(ez nálunk is így volt).Elõször jó néhány sörösüveg repült csak felénk, mi pedig ettõl megtorpantunk, majd miután ez többszöri felszólításra abbamaradt, szépen egymásnak estek a felek. Kezdetben abszolút egy helyben ment a harc, náluk feltûnt jó pár öves kolléga(nálunk is akadt sajna egy eszköz),de nagyjából korrekt kis mozgás alakult ki kb. 2 percig, majd õk egyre inkább hátrálni kezdtek, vissza a kocsma irányába, ezután megszólaltak az szirénák és mi leléptünk a helyszínrõl. Sajnos pár emberünk rossz felé szaladt, õket elverték a yardok rendesen, de megúszták ennyivel. Ezután szétszóródva közelítettük meg a stadiont,mindeni a maga módján. Kezdésre kb. 2000 nézõ lehetett kint, ebbõl 300 vendég, akik közül egy kb. 120 fõs mag vállalta a folyamatos szurkolást. Drapik továbbra sem voltak náluk, csak egy lyukas magyar zászló emlékezvén az 1956-os forradalomra. Nálunk igen, de csak a másodkerítésen és csak az idegenbelik. A hazai nagy RBD-t továbbra sem tettük ki mi sem a már ismert okok miatt. A szektorunk mostanában már nem telik meg, most is csak jó ha erõs félház alakult ki, de az elsõ félidõt mi is végigszurkoltuk. No nem zengett a stadion, de legalább mind a két oldalról érkezett nagyjából folyamatos és idõnként egész hangos bíztatás, amit manapság már igen csak meg kell becsülni. Nehéz idõket élünk no… A második félidõre csapatunkkal együtt visszaestünk sok volt az üresjárat, de ez a másik oldalról is elmondható. Amúgy néha persze megtalálta egymást a két tábor verbálisan is, de nem ez volt a jellemzõ a mérkõzés egészét tekintve. A végén némi szerencsével még a gyõztes gólt is sikerült begyötörnünk, így azért volt ok az örömre, és a végén egy szolid ünneplésre. A meccs után már nem történt semmi extra, mi igen csak szétszóródva hagytuk el a helyszínt, hiszen a rendõrök élénken figyelték pár emberünket, illetve a mozgásunkat, így hát nem láttuk értelmét semmilyen ziccert hagyni nekik, hiába is kaptunk ez irányból érdeklõdõ telefonokat a kispestiektõl, de ennek ekkor már sok értelme nem volt… Hajrá VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa