2006.11.11. Gy?ri ETO - FC Fehérvár (2-0) 13.forduló Beszámoló
A gyõri stadion felújítása miatt, Tatabányára látogattunk az Eto vendégeként.
Mivel a rendõrség szerint ez kiemelt kockázatú meccs(bár az lenne), ezért a gyõriek nem rendezhették meg a DAC-pályán ezt a mérkõzésüket. Ezúttal végre szombati napra esett az idõpont és a közeli távolság, illetve a csapat feltámadása, elõrevetítette, hogy talán sokan indulnak majd útnak. Autókkal vágott neki mindenki a röpke távnak, az útközbeni kocsmák forgalmának ,biztosan jót tett az áthelyezés, mivel minden vendéglátóipari egység elõtt lehetett látni fehérvári jármûveket.
A bejárathoz érve láttuk, hogy ezek tényleg kiemeltként kezelik eme mérkõzést, hiszen igen sok rendõr fogadott minket, alapos motozással és bizony a drapikat ezúttal nem vihettük be, hiszen pecsét az nincs rajtuk. Igen ám, de a Baráti Kör és az egyéb szurkolók által lepecsételt drapériák(!),sõt még a sima magyar zászlót(!) sem engedték bevinni, amibõl lett is kisebb nézeteltérés.
A találkozón kb. 600 nézõ lehetett jelen, ebbõl 400-an Fehérvárról jöttek. Nálunk egy kb. 80 fõs mag igyekezett végig buzdítani a csapatot, ami nem sikerült rosszul és a változatosságban is kezd javulás látszani, hiszen pár új dal végre kezd beérni. Az egyszerûbb rigmusokba pedig volt, hogy mindenki bekapcsolódott, így azok már igen csak jól szóltak!
A gyõriek csak az elsõ félidõ derekán érkeztek meg, és csak az UCSK-nak sikerült legyûrnie, ezt a röpke távot a két város között. Azért ha már nem is kiemelt meccs ez számunkra, de az irántuk és a városuk iránt érzett határtalan szeretetünk azért még megmaradt, így azért tisztességbõl megkérdeztük tõlük, hogy hol is van a derby, és néha szidtuk is õket...Csak, hogy azért ne érezzék olyan jól magukat!
Egyébként, tehettük ezt nyugodtan, hiszen a pályán túl sok izgalom nem akadt. Csapatunk ezúttal feltûnõen gyengén játszott, kimaradt mind a két oldalon egy-egy bûntetõ is és ez a harmatgyenge Gyõr simán megvert minket a mai napon. Reméljük ez csak átmeneti kisiklás volt és a lilák ellen már nem ezt az arcát mutatja a csapat!
A mérkõzés után meglepve tapasztalta jó néhány autós, akik a kijelölt vendégparkoló telítettsége miatt, a rendõrség által az útpatkára fel lettek terelve, mondván, hogy ott parkoljanak, mert máshol nincs hely, a meccs végére bizony mindegyik fel lett jelentve tilosban parkolásért!!!
De ezzel még nem lett vége a dolgoknak. Mire kiürült a parkoló és a többség távozott, a még ott lévõ Baráti Kör tagok közül az elnököt elõállították , mondván, hogy megtagadta az igazoltatást(kár hogy le van fényképezve, amint a kezében fogja azt miközben 3 rendõr rajta térdel a földön). Ekkor még két autónk visszament a helyszínre, hogy segítsen, de csak kacarászó, videozó, azonosító számot meg nem adó, böszme rendõröket talált, akik annyian voltak mint az orosz elõdeik, így hát érdemben már segíteni nem tudtunk a Baráti Kör elnökén, akinek egyébként elõállítás közben eltört az egyik ujja! Itt tartunk Magyarországon 2006-ban!
No comment...
Hajrá VIDI!
ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|