Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

2006.11.25. REAC - FC Fehérvár (2-0) 15.forduló Beszámoló

A múlt heti, lilák elleni mérkõzés után, ismét egy pesti csapat, a REAC következett, ezúttal idegenben.

A mérkõzés kezdési ideje 13 óra volt, ami azt jelentette, hogy nekünk is viszonylag korán, fél 11-kor kellett indulnunk Fehérvárról. A többség ezúttal is vonattal tette meg eme távolságot. Körülbelül 40-50 fõ szállt fel a jármûre. Sajnos a vasparipa egyik utasa rosszul lett, így városunkban hívták ki a mentõket érte, utólag kiderült, hogy valaki kissé többet ivott a kelleténél és ez kiütötte nála a biztosítékot. Ez nekünk 30 perckésésbe került. Az út amúgy a szokásos hangulatban telt, illetve a kappanhangú kalauz akadékoskodott kicsit, de aztán õ is megbékélt. Sajnos késésnek köszönhetõen, és a pesti belvárosban történõ utazásnak, ami több mint 1 óra volt, a mérkõzés elejérõl lecsúsztunk. Ha menetidõ szerint indul a vonat, akkor még pont odaérünk a kezdésre, de sajnos ez nem így történt. Mire a rákospalotai pályához jártunk, az újságban írt 1200Ft helyett, 1500-ra nõtt a vendégbelépõ száma. Mivel már csak néhány perc maradt az elsõ félidõbõl, úgy gondoltuk kivárjuk az idõt a szünetig, onnantól ugyanis a belépés már ingyenes volt. Közben még 1 RBD-s autó is befutott, akik dugóba keveredtek. Borfejtésen voltak elõtte, szóval a hangulattal sem volt igazán gondjuk… A vonatos brigád belépésének köszönhetõen megérkeztek a drapik is, amik már elég régóta nem lógtak idegenbeli meccsen. A vendégszektorban úgy 400 ember lehetett. A csapat a múlt heti remek játéka után most pocsékul játszott, rég nem láthattunk ennyire rosszul játszani csapatunkat. Kaptunk két felesleges gólt, ellenben helyzetünk sem akadt az egész félidõ alatt. Szurkolás sem igazán volt a mi részünkrõl, így nem igazán jött tûzbe az ember. A találkozó végén mindenki szomorúan vette tudomásul, hogy vereséget szenvedtünk, fõleg, hogy megint ilyen rossz játékkal. A meccs után egy kis kakaskodás is történt a minket kísérõ rendõrökkel, ennek eredménye az lett, hogy egyik tagunkat 3 órára bevitték. Ezek után õt pár tag megvárta egy rendõrséghez közeli kocsmában, a csoport nagy része a 45 perc játék után újra neki vágott Budapest végig cikázásának, és a hazaútnak. A hangulatunk ekkora már kissé lelankadt, eme produkció miatt. Persze akadtak akiket az eredmény sem tört le, és bedobták a csajozós figurát. Este 6 óra fele, újra megpillanthattuk városunk fényeit. Remélhetõleg megszûnik ez a hullámzó teljesítmény és a csapat ezentúl inkább gyõzelmeket, könyvelhet majd el. Következõ fordulóban Egerszegre látogatunk, nem a legjobb idõpontban, de akinek a helyzete és a körülmények, megengedik, az jöjjön. Hajrá Vidi! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa