2006.12.01. ZTE - FC Fehérvár (2-1) 16.forduló Beszámoló
A péntek esti, zalaegerszegi vendégszereplésünkön sajnos érezni lehetett, hogy nem lesz annyi ember a vendég blokkban, mint ahogy az lett volna egy szombat délutáni idõben, és ahogy ez lenni szokott a legtöbb idegenbeli meccseinken.
A tábor 4 órakor indult el 5-6 kocsival a rivális városba, ahol a kezdés elõtt fél órával többségünk oda is ért. A találkozóra szerencsére ingyen bemehettünk, ami elég jól jött nekünk most. A kezdéskor kb. 70-80 fehérvári, képviseltette magát a vendégszektorban, pár piros füstbombával nyitottuk a meccset. A hazai oldalon 5000 ember foglalt helyet. A velünk nem éppen szimpatizáló hazai tábor, természetesen eme számarányokat kihasználva, végig mocskolódta a meccset, ez az egész legjobban a 10 éves kisgyerek és a narancssárga kabátos seggriszáló ratyi tagtól (akirõl 45 percen keresztül azt hittük, hogy lány és mikor a fotósunk hozta a képet róla, ekkor tudtuk meg csak, hogy „fiú”) volt a legszánalmasabb, legviccesebb. Na mindegy, no comment...
Amúgy meg kezdéskor füstöltek egyet és begyújtottak pár stroboszkópot, illetve a két góljuk után 1-1 tûz. A meccset a tartalékos felállásunk ellenére egész jól kezdtük, és Sitku büntijének köszönhetõen vezetést szereztünk az elején, de hamar fordult a kocka, elõbb egyenlítés utána már az elõny a zegieknél volt. Sajnos a sok sérült, és más okból hiányzó ember miatt ez várható volt. A félidõben 2:1-es hazai elõny állt az eredményjelzõn. A második játékrészben már nem sok minden történt, legalábbis a pályán nem. Maradt a 2:1-es vereség. A hazai szektorból meg persze ekkor is kaptuk az okosítást mi szerint el lesz vágva még ma a torkunk, de ezt már sokszor halhattuk tõlük. Mindegy mi jól szórakoztunk ezeken. A lefújás után 3 autó maradt még Egerszegen egy kis „városnézésre”, de e három autó 15 tagja nem tudta természetesen megváltani a világot. Ekkor még egy telefonhívást kaptunk, melyben felajánlották nekünk a helyiek, hogy 50 az 50-be verekedjünk. De ez elmaradt. Egy pár sálat azért még szereztünk a táj nézegetése közben, de egy óra plusz után leléptünk Egerszegrõl. Nem baj, nem nekünk kell igazából az Armada ellen bizonyítani, mi most is ott maradtunk. Játszunk még ellenük jövõre is, lesz még pár ziccer a közel jövõben, reméljük Fehérváron is, és ez azt fogja jelenteni, hogy eljönnek egyszer végre hozzánk, és ha itt is lesznek nem lépnek le egybõl, mint tették nyáron.
Hajrá Vidi!
ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|