2007.05.26. FC Fehérvár - REAC(2-2) 30.forduló Beszámoló
Az utolsó fordulóban igazából csak a vendégeinknek nyomta a tét a vállát.
Azért nekünk se volt teljesen mindegy, hogy az 5. vagy a 6.helyen végzünk, bár ez igazából nem oszt, nem szoroz...
Mivel nem egy kiemelt meccs, ezért a délutánt több csoportban töltötte a brigád, különbözõ vendéglátóhelyek teraszain hûsölve és italozva!
A kezdésre mintegy 2000 nézõ jött össze, ebbõl 120-an lehettek Rákospalotáról, ami önmagukhoz képest szép, de ha azt vesszük, hogy a sorsuk múlt ezen a meccsen, úgy már nem túl sok...
Nálunk a szektor kb2/3 részt megtelt és igyekeztünk már rögtön az elejétõl folyamatosan szurkolni. Ez többé-kevésbé sikerült is, néha ugyan a hangerõ nem volt egetverõ, de egy jó közepeset talán nyújtottunk. A pályán túl sok izgalom nem történt, a büféket viszont gyakran látogatta a melegtõl szomjazó közönség.
A második félidõ elején pár piros és zöld füst került begyújtásra, ami még a raktáron maradt, hátha egy kis szint hozunk a mérkõzésbe. Ezt a színt a rákospalotaiak hozták, akik gyorsan lõttek két gólt, nehogy gondjuk legyen a bennmaradással, míg mi csak lézengtünk a pályán, kevés motivációval. Azért a két vendég gól felébresztett minket és innentõl elkezdtünk focizni. Két szép góllal elég hamar egalizáltuk a meccset és mivel a Pécs és a Gyõr is vezetett ekkor, ezért a REAC kiesõ helyre csúszott. A végére maradt az X, és a már régen kiesett Vác egyenlítésével a Pécs esett még ki, a rákospalotaiak pedig örülhettek. Egy szóval két boldog csapat játékosai ünnepetek a pályán. Mi igy 6.-ok lettünk, ami lehetett volna jobb és rosszabb is!
Sok érdekes és nem túl biztató dolog történt idén a csapat körül, ha belegondolunk,hogy némi erõsítéssel simán dobogón végezhettünk volna és az UEFA kupában is lehetett volna muzsikálnunk még! A Magyar Kupából való csúnya búcsúról nem is beszélvén.
A mi teljesítményünk is ettõl érthetõen hullámzó volt, akadtak egyéb problémák is, de a csoport a végére össze kapta magát és évközben is volt pár igen jó hazai produktumunk(Kairat, Grasshoppers, Kispest, Gyõr ellen), illetve idegenbeli fellépésünk(Zürich, Tatabánya, Pécs, Kispest, Újpest).
Összességében azonban a körülményeket figyelembe véve nem rossz ez a 6.hely. Vegyük ezt az átalakulás évének és bízzunk a nyugodt, kiszámítható és talán eredményesebb jövõben!
Rajtunk nem fog múlni!
Jó pihenést mindenkinek a nyárra és találkozunk júliusban!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|