2007.07.23.Mtk - FC Fehérvár (2-0) 1.forduló Beszámoló
A szünetben elég sok dolog történt a csapatunkkal, az utolsó pillanatokban sikerült megtartani a legjobb játékosainkat, tulajdonosváltás is történt, sõt valakik már egybõl a bajnoki címet kezdték el emlegetni. De azért a háttérben zajlottak az események, mindezek ellenére bizakodva vártuk a szezonkezdetet.
A korai indulást választottuk ezen a munkanapon, kb 50-60 fõ érezte úgy, hogy vonattal teszi meg a távot a fõvárosba. A korai indulás azért is történt, mert Pesten metrofelújítás zajlik, semmiképpen nem akartunk lemaradni a mérkõzés elejérõl. Ezúttal Kelenföldön szálltunk le a vasparipáról. Gyors alkoholbeszerzõ körút után a piros 7-es busszal folytattuk utunkat a környékbeliek legnagyobb örömére. A kispolgárok csak nézték, hogy kik ezek a jókedvû éneklõs, ugrálós fiatalok, mert bizony a hangulatra nem lehetett panasz. Majd az 1-es villamosról leszállván rögtön a stadionnal szembeni boltot és a kocsmát környékeztük meg. Az ABC egy pillanat alatt bezárt, nem engedtek be senkit. A krimóban találkoztunk néhány sorstalan szurkolóval, akik gyorsan távoztak a helyrõl, persze bántódásuk nem esett. Körülbelül 150fehérvári tette tiszteletét Pesten, a kerítésre kikerültek az RBD és az RBC új drapijai, amik nem véletlenül lettek hasonszõrûek. Viszonylag hangos szurkolásba kezdtünk dobbal és rudasokkal kiegészítve, ami az egész elsõ félidõn át tartott. Aztán a második félidõben kaptunk két gólt, csapatunk játéka tragikus volt, mindenféle elképzelés nélkül. Sokan megunták ekkor a szurkolást, már csak egy kisebb mag érezte úgy, hogy bíztatni kell kedvenceinket. Sima vereséget szenvedtünk, a hazaiak szurkolgattak, bohóckodtak kissé, viszont lassan több zászlójuk lesz, mint amennyien vannak. A hazaúton még egy kisebb hadseregnyi rendõr kísért minket a Délihez, de semmi különös dolog nem történt, nyugalomban utaztunk haza. Reméljük ennél csak jobb jön, és a csapat megtalálja önmagát végre! Hajrá VIDI! ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|