2007. 09. 26.Velence - FC Fehérvár (0-12) Magyar Kupa Beszámoló
Egy tucat gól a Velencei tó partján.
A Magyar Kupában a BKV legyõzése után vártuk az esetlegesen szerencsés sorsolást. Fortuna ezúttal mellénk állt, és egy Fejér megyei csapatot, a Velencét rendelte ellenfélnek. Sokan már elõre szerveztek, szabit vettek ki vagy éppen úgy intézték dolgukat, hogy mindenképpen ott legyenek a kezdéskor. Voltak, akik már a 15órás kezdés ellenére kora reggel útnak indultak és a helyi vendéglátóipari egységben töltötték idejüket, vagy éppen 1-2 tagunknál italoztak, ugyanis csoportunknak több tagja is velencei illetõségû, bár kétség nem volt, hogy kinek szurkolnak. A vonatos többség a kezdés elõtt majdnem egy órával érkezett meg. A rendõrök ezúttal is vártak minket, bár semmi okuk nem volt rá, a parancs az parancs úgy tûnik, illetve biztosan köze van ehhez a múlt héten Gyõrben történt események is. A jegy 500Ft-ba került, amit egyesek ügyesen megkerültek a „securityt”, a nyugdíjas rendezõk nem tudtak semmit sem tenni ez ellen. Kezdésre kb.300fehérvári foglalt helyet az egyik lelátón. Begyújtottunk néhány füstöt, amik aztán a pályára kerültek. Szinte mindegyik gólunknál füstölt a gyep. Találatból nem volt kevés, ugyanis épp egy tucat gólt helyeztünk el a Velence kapujába. Az egész találkozó folyamán szurkoltunk, volt, amikor a pályán is volt, amikor a pályára is bemászott 1-2 ember tõlünk. Legtöbbet viszont az ügyvezetõnkkel foglalkoztunk, aki ott ült nem messze tõlünk, távozásra szólítottuk fel, de egyelõre sajnos (el)hajthatatlan. A lefújáskor még csoportosan berohantunk a pályára, aztán hazafele vettük az utunkat rendõrökkel a nyakunkon. Többen még ott maradtak kocsmázni Velencén. Összességében egy nagyon szép napon vagyunk túl, minden adott volt egy igazi focihangulathoz. Várjuk a következõ ellenfelet a kupában, ami azért nehezebb lesz, ugyanis a Gyõr csapatát kaptuk. Hajrá VIDI! ÁLÉ RBD
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|