2007. 09. 29.Paks - FC Fehérvár (2-1) 10. forduló Beszámoló
A csúfos gyõri vendégszereplésünk után egy könnyebbnek ígérkezõ csapat következett, a héten edzõt váltó Paks személyében.
Az év egyik legrövidebb túrájára autókkal indultunk, az odafele út izgalmak nélkül telt, eltekintve a kormánykonvoj elhaladásától mellettünk.(persze „imádjuk” hõn szeretett miniszertelnökünket, és ezt jeleztük is felé) pár helyen megálltunk kocsmázni, és szép lassan beértünk Paksra. A „stadionban” kb. 300 fehérvári tartózkodott, viszont a hangulat nem volt az igazi. Szurkolgattunk de ez egy max közepes volt, igaz, mélyen tisztelt ügyvezetõ igazgatónkat szidtuk rendesen. Az elsõ félidõben gyenge játékot láthatott a közönség, viszont egy szép megoldásból megszereztük a vezetést, ránk is fért, ha tényleg nagyra törõ vágyaink vannak. Aztán a második félõdõben jött a fekete leves, az elején kapott a Paks egy ajándékbüntetõt, amit értékesítettek is, ez után a csapat küzdött, szenvedett, de a gól nem jött össze nekünk, viszont az utolsó pillanatban egy kontrából betalált ismét a Paks, úszott is a 3 pont. Így szomorúan indulhattunk haza. Ezt a vereséget ismét a csapat körül kialakult helyzet, a pénztelenség számlájára írhatjuk. Fehérvárra haza érve, egy kocsmában próbáltunk vigasztalódni, kevés sikerrel… Reméljük a héten az Újpest ellen, ismét felragyog az ég felettünk! Hajrá Vidi, ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|