2007. 11. 10.Siófok - FC Fehérvár (1-0) 14. forduló Beszámoló
A bajnokság sorsolásakor abban reménykedtünk, hogy Siófokot ismét valamikor a nyáron kapjuk meg idegenben. Sajnos a sors keresztülhúzta számításainkat, ezért most , novemberben kellett utaznunk a Balaton fõvárosába.
A közeli helyszín miatt várható volt, hogy sokan leszünk a tó partján. Voltak akik már 11 órakor elindultak, nem kevés alkohollal a helyszínre, a többiek is folyamatosan érkeztek a 4 órási kezdésig. Szép lassan megteltek a kocsmák, a vonatosok nagyobb rész 3órára ért le. Ahogy közeledett a találkozó, annál több rendõrt lehetett látni a városban. A krimónk elé jöttek, 4 lovasrendõr, pár kutyás és készenlétis kék. Õszíntén szólva nem értettük eme nagy felkészültséget. Õk csak ennyit mondtak erre a meccsre ez az elõírás. Kezdésre lassan mindenki beér a stadionba. A drapik kirakása után belekezdtünk a szurkolásba. Sok régi arcot felfedezhettünk, és a szurkolás is kicsit a régi idõket idézte. Szinte az egész vendégszektor, kb 300-400 fehérvári énekelte együtt a dalokat. Sajnos a szurkolás minõségével szemben, a csapat játéka fordítottan arányos volt. Botrányosan játszottak a fiúk, egyszerûen lélektelen semmitmondó focival rukkoltak elõ. A szünetben egy tüzet gyújtottunk be, viszont még ezzel sem tudtuk a játékosainkat feltüzelni. Többször találtuk meg "szeretett" ügyvezetõnket, illetve Hegedûs kapus kapott tõlünk hideget-meleget. Már- már úgy tûnt, hogy az 1pontnak is örülhetünk, de az utolsó percben gólt rúgott a Siófok és ezzel meg is nyerték a mérkõzést. Csalódottan indultunk haza, immár mindenki együtt vonattal, semmi gond nem történt már, túra szemponjátból 5-ös, a többit meg el kell gyorsan felejteni. A játékosok most már igazán magukba szállhatnának, és talán az éjszakában sem kéne nekik egy vesztes meccs után mulatniuk részegen! Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|