Albánia-Magyarország VB selejtez? (0-1) - Beszámoló
Fontos világbajnoki mérkõzés várt a magyar válogatottra Albánia ellen, TIranában.
Csoportunk jelentõs része az esküvõn vett részt, néhányan azonban a helyszínen buzdítottuk a csapatot. Összesen 4 nagy busz, 2 mikró, s még sokan személyautókkal is válallalták az utazást. Péntek 14 órás induláskor 3 busz startolt a balkán irányába, teljesen vegyes társaság, számos csapat szurkolójába bele lehetett futni: Loki, Diósgyõr, Sopron, BKV, Kaposvár, Fradi, Újpest, Kispest, Gyõr, Vasas. Egy gyorsnak nem mondható kecskeméti, majd szegedi kitérõ után lett teli a 3 járgány, nem sokkal ezután az elsõ benzinkutas pihenõ alkalmával elõkerült egy focilabda is, ami a lelkes focizgatás közben egy figyelmetlen megoldás után a benzinkút tetején landolt... Persze ez nem jelentett túl nagy akadályt, néhány akrobatikus mutatvány után sikerült a játékszert a tetõrõl "visszaszerezni". A magyar-szerb határt, ami 200 km körül lehet, 5 (!) órával az indulásunk után el is hagytuk, aki abban reménykedett volna, hogy a következõ 800 km gyorsabban megy, no az tévedett... Minden bizonnyal a buszos cég is érzi a gazdasági válság hatását, ennek megfelelõen a költségcsökkentést el is kezdték azáltal, hogy megspórolták a matrica díjait, viszont így mi kikerültük az autópályákat, s teljes Szerbiát a hegyeken keresztül kanyarogtuk végig szerpentinrõl-szerpentire. Így a montenegrói határt nem rekordidõn belül értük el, ott a "kedves" határörõk meg ki tudja milyen megfontolásból még várakoztattak is minket több mint egy órán át. Késöbb ugyanezt átéltük a montenegró-albán határnál is. A kettõ között végigzötykölödtünk a sokak által emlegetett nem túl széles, itt-ott hiányos betonnal bíról szerpentineken. Az ezek mellett lévõ mélység ugyanakkor félelmetes látványt nyújtott, soförünk a helyzet magaslatán volt. Az elõzetes infók alapján azt hittük az aggódásra okot adó útszakasz javát letudtuk. Tévedtünk, mivel Albániába érve kiderült, hogy néhol olyan utak is felkerültek a térképre, melyeket itthon minden bizonnyal szolgalmi útként sem tartanak nyilván, s melyekre ha nem muszáj, önszántunkból nem mennénk fel, de ha már ott vagyunk, akkor pedig nagyon reménykedünk, hogy szembõl ne érkezzen jármû...Korlát az út szélén ohne, a nyugalom megörzése érdekében szerencsésebb volt kifelé nem nézelõdni... Egy másik buszon állítólag vmelyik szurkolótársunk már felhívta szüleit, hogy elbúcsúzzon... Az albániában tapasztalt állapotokról nehéz röviden írni: mindenesetre az biztos, hogy néhány dolgot át lehet értékelni. Az általunk ott tapasztalt putrikhoz képest egy szabolcsi tirpák falu tiszta, rendezett, fehérek által lakott település...Az utak állapota botrányos, az ott éppen semmit tevõ embereké úgyszintén, a szeméthegyek jelenléte szinte "természetes", ugyanakkor egy fajta építészeti stilusban a fejlõdés jele is látszik. Maradjunk annyiban, egy ideig még van hova... Közel 26 óra alatt sikerült abszolválnunk az utat, s pár órával a kezdés elõtt már a stadionnál volt a magyarok nagy része. Megérkezésünk után pillanatok alatt kicsi és még kisebb albán gyerekek jöttek nagy lendülettel, voltak akik megpróbáltak ránk sózni valami bóvlit, s voltak akik szimplán csak kéregettek, színészi képességeiket tekintve tehetségesnek mondhatóak... Az idõt a mérkõzésig kisebb csoportokban különbözõ helyeken töltöttük, információim szerint ekkor még probléma nem volt. Az út mentén albán "ajándéktárgy" árusok zöme ragadta meg a kínálkozó alkalmat, s igyekezett portékáikból minél többet értékesíteni a meccs kezdetéig. A kínálat minden árusnál megegyezett: több féle poló, sapka, sál, toll, fejpánt. Magam részérõl már azt is nehezen tudom megérteni, hogy egy magyar ember milyen indíttatásból veszi fel vmely népszerû külföldi nemzet (olasz/német/brazil stb-stb) mezét, zászlaját, az pedig minden bizonnyal örök rejtély marad, hogy albán sálat vagy polót miért visel magán honfitársunk?!? A stadion állapota nem különbözik az országban tapasztalt állapotoktól, azaz itt-ott omladozó, toldozott-foltozott, ráférne a renoválás. A kerítésre elsõként az RBD magyar zászlója került ki. Akkor még azt hittük, hogy a szektorunkba, késöbb azonban nyilván a nagyobb bevétel reményében a helyi erõk úgy döntöttek, hogy nem jár nekünk egy teljes szektor, csupán néhány sor, s majd egy rendörkordont alkotnak közénk és a hazaiak közé. Ez meg is valósult, azonban idõközben annyi zászló került a kerítésre, hogy nem kis területen a nemzeti drapériák mögött már a balkáni szurkolók foglaltak helyet. Mivel máshová már nem is fért ki, illetve a hatóság már nem is igen engedett volna oda a zászlókhoz, így az RBD-s maradt az eredeti helyén. Itt megjegyezhetõ, hogy az MLSZ részérõl megint "köszönjük" a közremûködést, hogy ismét, sokadszor asszisztál ahhoz, hogy a helyiek semmibe veszik a szabályokat, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a magyarokat. Nincs wc, nincs büfé, nincs vendégszektor! A kezdésre szép számú piros-fehér-zöldbe öltözött magyar gyûlt össze a vendég részen, lehettünk nagjyából 4-500-an. A stadionban közel telt ház, 18 ezer nézõ lehetett. Az albánok a kezdéskor 6-7 tûzet begyújtva tûzeztek egyet. Részünkrõl is ment "válasz", görögtûzek sokasága fokozta a hangulatot, melyek közül néhány a pályán landolt. Egy-két "apróság" az albánok közé is repült, majd onnan egyéb "szuvenir" vissza, azonban - ekkor még - hamar abbamaradt a célbadobósdi. A meccsen a többség aktívan vett részt a szurkolásban, érintettük a szokásos témákat is: kisteleki, cigánybûnözés, Erdély, hazátlanok. A félidõ végéhez közeledve vezetéshez jutott a válogatott, ekkor elõkerültek további tûzek a szektor számos pontján, a balkáni szurkolók pedig az elkeseredettség hatására egyre több tárgyról gondolták azt, hogy inkább nekünk "adják". A hangulat egyre feszültebbé vált, dobálózás minden irányból és minden irányba: ugyanis idõközben a szektorunktól balra lévõ részen is elõkerültek a hazaik legaktívabb dobói, s mivel a stadion állapota olyan amilyen, így nem telt el sok idõ, míg az elsõ betondarabok is szektorunkban landoltak. Ha azt mondjuk, hogy a rendõrök nem voltak a helyzet magaslatán, akkor még enyhe a megfogalmazás; a szünetben kis túlzással a fotósokkal együtt moziztak, illetve egyik-másik pedig ügyesen hajolt el egy-egy albán által célt tévesztett kõ elõl... Határozott fellépést késöbb sem tapasztaltunk tölük, a második félidõ elején 2 albán suhancot emeltek ki 8-an, s mindez eltartott 2-3 percig is... Aztán visszaengedték a renitenseket. Néhány plusz rendör érkezett ugyan a "szektorunk" mellé ugyanakkor jelentõs változás nem történt. A második félidõ ezek után már csendesebben telt, a válogatottunk megõrizte egy gólos elõnyét, az utolsó 15 percben egy nótát énekelt az összes magyar, jól hangzott, fantasztikus volt a hangulat, s ekkor már a hazaiak hangereje sokat csökkent, így az örömünk még inkább hallható volt. A mérkõzés befejeztével fél órás várakozás után indultunk a jármûvekhez. Abban biztosak lehettünk, hogy fizikai találkát nem fognak kezdeményezni a hazaik, ugyanakkor abban is, hogy további "gondolkodás nélküli" dobálózásra lehet számítani részükrõl. Ez meg is történt rövid idõn belül, amikor sétáltunk a buszok felé, ekkor még nem történt sérülés. Történt viszont kicsit késöbb, mégpedig elõször akkor, amikor egyik honfitársunk a járdán sétálva a hiányzó fedél (!) miatt félig beleesett a csatornagödörbe... Aztán elindultak a buszok is, a "hármas" együtt próbálta elhagyni Tiranát a rendõrök felvezetéssel. Az utóbbiak ismét bizonyították, hogy nincsenek feladatuk magaslatán: bevittek egy zsákutcába, ahol a visszafordulás után egy kis utcából a helyiek megsorozták kövekkel a buszokat, mondhatni a rendõrök odavezettek minket a kõdobálókhoz... Akik gyorsan eltûntek az albán sötétségben. Az elsõ járgány járt a legrosszabbul, több ablak tört be teljesen. Bár nem sokon múlt, de szerencsére komolyabb sérülés nem történt, csupán kisebbek. Ezután további esemény már nem történt. A határokon az 1-2 órás várakozásokra már majdhogynem immunisak lettünk; más útirányt választva viszont Belgrádban egy mega dugóba kerültünk, mert három sávból kettõn javítási munkákat végeztek. Aki azt gondolja, hogy az M0-ás néha bedugul, azzal most közölném, hogy ami olyankor Budapest környékén van, az szinte Forma1-es száguldás, a belgrádi totális káoszhoz képest... A hazaút már "gyorsnak" mondható volt, "csak" 24 óra... Így összesen 50 órát buszoztunk, a lelátón megtettük, ami tölünk elvárható, a pályán pedig a fiúk tették meg, ami tölük elvárható, így tovább él a remény, hogy 86 után újra részt vegyünk egy világeseményen!!!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|