Újpest-FC Fehérvár (1-2) - Beszámoló

A bajnoki cím szempontjából sorsdöntõ 3 évvel ezelõtti meccshez hasonló izgalmakra nem számíthattunk, mivel a helyezéseket illetõen túl nagy tétje már nem volt az utolsó fordulónak. De egy újpesti túra mindig érdekesnek ígérkezik.

2006 júniusához és 2007 májusához hasonlóan most is a vonatozás mellett döntöttünk, közel 120 fõvel. Az elõzetes pletykákkal ellentétben a police nem kísért minket Fehérvárról, csupán a Keletiben vártak ránk néhányan. A budapesti pályaudvaron jó volt a hangulat a bámészkodók nagy örömére. A "sünökrõl" nem mondhatni, hogy a helyzet magaslatán lettek volna, a felesleges várakozás alatt egy görögtûz repült felénk, néhány lila sálas gyenge próbálkozása volt ez a Keleti bejáratánál: sikerült a vonatra várakozó szemlélõdõk közé hajítani a tûzet. A szokásos metrózás következett, minden különösebb izgalom nélkül. Újpest-Városkapunál - miután elõször rossz irányba vezettek ki minket a yardok - ismét simán megvárakoztattak bennünket, ami a vészesen közelgõ mérkõzés kezdés miatt egyre nagyobb gondot jelentett. A stadionnál egy pénztárral a bejutás sem volt gyors mûvelet, ráadásul a már akkor is felettébb "szimpi" biztonságiak olyan szintû motozást végeztek, hogy szinte egy alapos anális vizsgálatot is végeztek egyúttal... Így 4 perccel a kezdés után vonultunk be egységesen a vendégszektorba. A lilák elsõ reakciójából megtudtuk, hogy 30-an vagyunk. Régen, amíg néha hellyel-közel fedte a valóságot "jópofa" rigmus volt, mára kicsit unalmas, fõleg amikor 120-an jelenünk meg.

A drapik gyors kikerülése után belevetettük magunkat a szurkolásba, ami ezen az estén egészen elfogadhatóra sikeredett. Az elsõ félidõben pedig kimondottan jól szólt a "mindig jövõre" jóslat. A hazaiak egy kiírással indítottak, ami a Liga kupadöntõre vonatkozott, majd ezt követte még néhány; tulajdonképpen az a múlt héten eldõlt, hogy a bajnoki fieszta megszervezésére sok idõt nem kell áldozniuk, maradt elég idõ a számtalan üzenet elkészítésére: a Vasassal kapcsolatos együttmûködésük mellett illetve után Sallói lett a célpont, majd az ügyvezetõjük (Joe) is kapott egy kisebb fricskát üzenet formájában. Közben a pályán az történt, amit szeretett csapatunk akart, kb. 65 percig - nem túlzás - lefociztuk az ezüstérmes gárdát, kis szerencsével még arra is lett volna sansz, hogy annyi góllal szórjuk meg a lilákat, mint amennyi kiírást készítettek ultráik. Végül ez nem történt meg, mivel a kimaradt 11-es után visszaálltunk, a talált hazai találat után pedig még jobban. A gólzápor elmaradt, a gyõzelem nem! S a balhé sem. A mérkõzés lefújása után ex-játékosunk (Bozics) nem viselte jól a történéseket, s parázs jeleneteknek lehettünk szemtanúi. Mikor már mintegy 70-80 ultra a kerítésen várta a gyõztes csapat tagjait, a lilák biztonsági embere egy pofont osztott ki Marko Andicnak, ez további indulatokat gerjesztett. A violák ekkor már a pályát övezõ korlátok környékére jutottak, aztán ahogy az várható volt, egyre tovább és tovább merészkedtek, egyre többen és többen. Miután néhány játékosukkal sietve megünnepelték a szépen csillogó ezüstérmet, papírformának megfelelõen megindultak szektorunk felé. Néhány biztonsági a 16os vonalánál próbált sorfalat állni, esélyük nem volt nagyobb, mint néhány éve az Újpestnek a vaduzi visszavágón... (fiatalabbak kedvéért: az elsõ mérkõzésen a svájci másodosztályban vitézkedõ, full amatör licheinsteini alakulat - melynek csatára napszemüvegben, kapusa pedig karórában ment edzeni... - 4-0-ra gyõzött a Megyerin) 

Pillanatok alatt a vendég részleg elé került sok-sok hazai, akiket néhány a sárga mellényes igyekezett minél távolabb tartani. Miután ismét nem jártak sikerrel, így elindultak a szektorunkba, hogy távozzunk, a lehetõ leggyorsabban. Nálunk voltak, akik ekkor már a szektor tetejérõl szemlélték az eseményeket, azonban nem kevesen a "helyükön" maradtak. Ez nem nyerte el az eleve agresszív biztonságiak tetszését, s errõl tanúbizonyságot is adtak. Az sincs teljesen rendben, hogy szereptévesztésben vannak, s közelharcot folytatnak az erre kapható ördögökkel, de hogy a szektor felsõ részén miért bántalmaztak lányokat is, arra nehéz elfogadható magyarázatot adni. Közben ment a dobálózás a lilákkal: egy tûz, egy szögletszászló, s még ki tudja, mi minden landolt a szektorunkban. Amíg a mellényesek a különbözõ segédeszközeikkel nálunk "intézkedtek", addig megérkeztek a rohamosztagosok is a pályára; ott a lila-fehéreket szorították vissza. Brigádunk az adott szituban azt tette, amit ilyenkor "kell" a lehetõségekhez képest: kiálltunk a másikért, felvettük a kesztyût az inkorrekt biztonságit "játszó" ex-újpestiekkel. A stadion elõtti részen érthetõ módon elég lassan csillapodtak a kedélyek. A hazaút már viszonylagos nyugalomban telt.

Túl vagyunk ismét egy szezonon, le kell vonni a tanulságokat, a hibákon feltétlenül javítani kell a közeljövõben, hogy minden téren tovább fejlõdhessünk. Terveink, mint az elmúlt több mint 16 évben, most is vannak, ezeknek megvalósítását természetesen számtalan tényezõ befolyásolja. Tudunk mi még jobbak is lenni, sõt, leszünk is - ebben persze sokat segíthet egy sikeres csapat!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

Legújabb galéria: