Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton FC - ZTE (1-2) - Beszámoló

A nagyszerû szezonkezdetet egy újabb vereség árnyékolta be

Péntek, munkanap, de a társaság nagy része igyekezett megoldani, hogy idõben ott legyen a Clubbéli találkozón. Innen közel 60-an indultak a stadionhoz, fõképpen a fiatalok, míg 25-30 fõ egy másik vendéglátóipari-egységbe helyezte át a székhelyét, amerrõl számítani lehetett a vendégek érkezésére.

Jöttek is két mikrobusszal, ám invitálásunkra csak üvegeket szórtak ránk, miközben lassítottak... Részünkrõl pedig: "amilyen az Adjon Isten, olyan volt a fogadj Isten", de csak nem akartak megállni...

A stadionban kevesebb nézõ volt, mint a kispestiek elleni rangadón, ami a szektorunkban is látszott. Persze a tv-közvetítés mellett az sincs jótékony hatással a nézõszámra, hogy egy idõben játszott a jégkorong, és a kosárcsapat is.

A mérkõzésen bár góllal kezdtünk, mégis rengeteg hibával játszottunk. Akarással nem is volt baj, ám a szellemes, hatékony támadásaink ezúttal elmaradtak. A második játékrészben is inkább erõlködtünk, és egy kontratámadás után a gyõzelmet jelentõ gólt is megszerezte a Csank-csapat.

A vendégek rendkívül karcsú létszámban (30 fõ+10 ülõ), ám nagy arccal voltak jelen (3 percenként 1 rigmus az elsõ félidõben, amibõl 2 velünk foglalkozott). Ezt az elmúlt évek teljesítménye, meg az aznapi esemény sem támasztotta alá. Picit túl vannak értékelve, minden szempontból.

A lefújás után 7 autónk "Siófokra ment bulizni", ám a mikrók csak nem akartak megállni, pedig amikor lekanyarodtak a siófoki Tescohoz, már örült mindenki... De õk a körforgalomban bemérték a brigádot, és gyorsan visszahajtottak a pályára. Nálunk pedig mindenki be volt õrülve, mert évek óta várja mindenki a találkozást. Talán egyszer sikerül! (Mondjuk, ha rajtuk múlik, akkor ez nem Fehérváron fog megtörténni)

A kéthetes szünet alatt a mester remélhetõleg gatyába rázza a csapatot, hisz újabb komoly feladat vár ránk, a hol megszûnõ, hol újraéledõ nyíregyiek otthonában. (Lehet nyomni a fekvõket, mert megyünk! Ja és a balta remélhetõleg otthon marad!)

Hajrá Vidi! Álé RBD!

 

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa