Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton FC - Kaposvár (2-0) - Beszámoló

A „mumus” elleni gyõzelemmel továbbra is vezetjük a bajnokságot

Szurkolói szempontból nem egy feszült mérkõzésnek néztünk elébe, ennek megfelelõen semmi komolyabb készülõdés nem elõzte meg a meccset. Kisebb „logisztikai” problémák miatt kissé megkésve kerültek ki a drapijaink, de azért belekezdtünk a szurkolásba, hisz úgy voltunk vele, hogy ha már nem sikerült nyernünk az Üllõin, akkor verjük meg a mumusnak számító kaposváriakat, akik nem egyszer borsot törtek már az orrunk alá.

Sikerült is belelkesítenünk a szektort, és ha már a fehérvári sznoboknak derogál Vidi meccsekre járni, akkor mi csak azért is megmutatjuk, hogy ez a csapat sokkal többre hivatott,mint amit a jelenlegi nézõszám alapján gondolhatnak a kívülállók.

A csapat nyomott rendesen, de a vezetõ gólunk nem jött össze az elsõ játékrészben. Ennek biztosan örült a maroknyi vendégszurkoló, akik azért nem sok aktivítást mutattak a mérkõzés folyamán.

A második játékrészben a Red Kaos egyik tagja vette pár percre kezelésbe a dobunkat, és bár idegen a nyelv, idegenek a  dalok, de azért sikerült egy jó kooperációt összehozni. Igazán jó élmény volt, és lassan olyanná válunk a zwickaui barátainknak, mint egy zarándokhely, amit minden RK tagnak egyszer látnia kell (ezen a mérkõzésen ismét 5 fõvel jelentek meg). Ez azért elég jó érzéssel tölt el minket.

A játékosok megharcoltak a gyõzelemért, és reméljük, hogy sikerült hozzátenni valamit a sikerhez! A lefújás után boldogan pacsizott ismét a csapat a szurkolókkal.

Most egy kis szünet következik, és megkezdjük rendkívül nehéz sorozatunkat, ahol el fog dõlni, hogy mire is képes ez a csapat. A dolgunk csak az, hogy minél nagyobb létszámban utazzunk el buzdítani a csapatot a következõ mérkõzésekre! (ha már az itthoniakon nincs tömött szektor, idegenben hozzuk a létszámot, amely képes a gyõzelembe hajszolni a csapatot.) Legközelebb az MTK otthonába megyünk, ahol jó esetben többen leszünk, mint a hazaiak! Elõre a csapattal az újabb gyõzelembe!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa