Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Diósgyőr - Videoton FC (0-1) - Beszámoló

2010 első idegenbeli útja a 100 éves jubileumot és új stadionrészt avató Diósgyőrhöz vezetett. Elégedettek lehetünk minden szempontból: csapatunk idegenbeli győzelme egy hangulatos mérkőzésen, ahol a mai magyar viszonyok között jó idegenbeli létszámot realizáltunk.

Szurkolói szempontból számítani lehetett arra, hogy egy kimondottan jó hangulatú mérkőzés lesz, sok néző előtt. Nem is történt másként, hiszen a hazaik a kezdéskor egy 5 szektoros koreográfiával ünnepelték klubjuk 100 éves évfordulóját. Az impozáns látvány mellett a kivitelezésbe sem csúszott különösebb hiba, ha mindenképpen ki akarunk emelni olyan pontot, ahol elmaradt a tökéletestől, akkor a kis zászlók elosztására lehetett volna jobban figyelni. Néhol hézagos volt, illetve a 100 éves zászlótól jobbra minimális zászló jutott csupán.

Mi különböző módokon érkeztünk a városba: autók sokasága mellett, mikró és 2 nagy busz is szállította a Vidi szurkolókat. A csoport egy része minimális késéssel jutott csak be a szektorba, köszönhetően a biztosítási parancsnoknak, aki a város határában 50 perccel a kezdés előtt megállította, majd hosszú ideig várakoztatta az ultrákat. Akik közül néhányan már jó hangulatban (és állapotban) voltak, ennek hangot adva a rendőrségi szírénát is működésbe léptették párszor a mieink... Az sem gyorsította meg a bejutást, hogy a pénztáros megjegyezte, hogy "nincs elég jegyünk",  s beszerző körútra indult... Úgy látszik nem számítottak ennyi vendég szurkolóra. A jegyek is érdekesek voltak, hiszen az előző szezonra gyártották őket, s tollal javították rajta a szezon dátumát... Ami még negatívum volt, hogy a büfét azt hiába kerestük, szomorú, hogy senki nem érezte ennek fontosságát!

A stadionban részünkről rudasok, két rudasok színesítették a szurkolást, ami viszonylag hangos volt, de hangukat többször elnyomta a hazai mag. Az új dal már jobban szólt, mint egy héttel ezelőtt, s minden bizonnyal tavasszal még ennél is ütősebben tudjuk előadni.

Szántai Ákos, aki a Harcosok Diósgyőr csoport - egyik - vezetője volt annak idején, amikor a két brigád baráti kapcsolatot ápolt egymással, a mérkőzés szünetében szektorunk előtt sétált el. (Aki nem tudná, egy sajnálatos vonatbaleset változtatta meg az életét) Egyik vezetőnk egy sálat adott át neki, míg néhányan a szektorban "gyógyulj meg, Szántai Ákos" skandálásba kezdtek a többiek ütemes tapsolása mellett.

A második félidőben hazai oldalon először pénztárszalag eső, majd egy nem rövid tűzijáték; méltóképpen ünnepelték e számukra jeles eseményt. Nálunk szünni nem akaró buzdítás, aminek szerencsére eredménye is lett. A pályán érvényesült a nagyobb tudás, s megszerezték a fiúk a győzelmet. A lefújás után már a múlt heti blama sem fordult elő; azaz hogy a játékosok nem köszönik meg a buzdítást. Bár a tabellára nézve azt láthatjuk, hogy az utolsóval játszottunk, de az újjáalakuló diósgyőri csapat hazai pályán még okozhat problémákat sok csapatnak, vagyis fontos győzelem volt, éppen ezért nagy volt az öröm pályán és lelátón egyaránt!

A hazaút jó hangulatban telt el, már csak azért is, mert menet közben értesültünk a többi eredményről, ami a Vidi számára mindenhol kedvezően alakult, hiszen nem tudott nyerin egyik riválisunk sem. Pontosabban most már a Debrecen kivételével csupán ex-riválisokról van szó...

A következő fordulóban szombaton tv-s meccsen Fehérváron Pápa lesz a "kiválasztott", remélhetőleg a nyitányhoz képest jóval több néző előtt!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa