Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton FC - Szombathelyi Haladás (4-2) - Beszámoló

Csapatunk játszotta a labdarúgást, a Haladás pedig a megszokott alárendelt szerepét teljesítette ezen a pénteken.

A tavalyi szombathelyi események ismeretében várható volt, hogy „revansra” kiéhezett zöld-fehér szurkolók érkeznek városunkba. Ezért biztos, ami biztos, mi is jobban készültünk.

Ennek megfelelően a szokásos gyülekező mellett, egy másik találkozó is volt, akik egy városszéli sörözőben múlatták az időt, készen arra, hogy megnézzék a kutyák érkezését. Viszont a rendőrség feltűnően éber volt, hirtelen meg is jelentek, le is kameráztak mindenkit, és még az autók rendszámát is rögzítették. (biztosan az adatvédelmi szabályoknak megfelelően)  Mivel 18 óra 40-kor még több rendőr érkezett, jobbnak láttuk ha az autóinkba beülve a stadion felé vesszük az irányt.

A stadionban a szokásos külsőségek mellett kezdtünk bele a szurkolásba, és az első percektől nyilvánvalóvá szerettük volna tenni a csapatunk irányába, hogy mellettük vagyunk. Ezért már az első percektől kezdve nagy hangerővel buzdítottuk a srácokat.

A 7. percben bejöttek a vasiak is, akiknek a „szurkolásuk” kimerült a cigányozásban és a szarozásban. Ja és a rendkívül kreatív „mindenki szombathelyi” rigmus skandálásában. Ebből jutott nekik szűk 30 perc, mert az aranyra hajtó piros-kék együttes leiskolázta a csapatukat.

A gólok természetesen fokozták a hangulatot a köreinkben, sőt többször is sikerült bevonnunk az egész stadiont a szurkolásba, ami ezen az estén olyan 3500 szurkolót jelentett.

A második félidő elején német barátainknak húztunk ki egy üzenetet, hisz elérte őket is az, amit mi már annyiszor átéltünk, a megszűnés veszélye. Soha ne adjátok fel, piros-fehér srácok!

Egy rigmus erejéig megemlékeztünk ifj.Ocskay Gáborról, aki Székesfehérvár emblematikus alakja, sportolója volt, és már egy éve nincs közöttünk. Az egész stadion tapsolt, hisz a városban mindenki tisztelte, és szerette őt, hihetetlen még mindig, hogy nincs közöttünk…

A csapat a pályán folytatta a gólgyártást, a kb. 100 Hali-szurkoló pedig csendben üldögélt. Akkor sem lelkesedtek be, amikor sikerült kozmetikázniuk kissé az eredményen.

Nagyszerű játékot produkált csapatunk, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, ám ne legyünk telhetetlenek! Továbbra is harcban vagyunk a bajnoki címért, és ezt ismét pacsizással köszönték meg a játékosok.

Események azért még maradtak, hisz egy csoport vendégszurker kihasználta a rendőrök figyelmetlenségét és egész közel került pár békésen vonuló hazaihoz, de mire a csoportunk nagy része odaért, már kapcsoltak a kékek, és a temető melletti domboldalról lökdösték le az embereket. Egy 60–70 fős hazai társaság elnézett még a vendégszektorból kivezető úthoz is,ahol kisebb dobálózás alakult ki, de a rendőrök gázzal, és gumibotozással szétkergették az embereket. (valamint retorziót is beígértek a következő hazai meccsre…)

Ezek után a társaságunk nagy része a Clubban ünnepelte a győzelmet és a Gáborokat, pár telefonbeszélgetés azért még lezajlott, menjünk utánuk, gyertek vissza párbeszéd formájában, de érdemleges dolog már nem történt.

Most pedig jöhet számunkra a zalai túra, ahol remélhetőleg a csapatunk lendülete nem törik meg!

 Hajrá Vidi! Álé RBD! 

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa