Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Debreceni VSC - Videoton FC (3-2) - Beszámoló

Elérkezett a sokak által várt nagy nap, a csapat debreceni vendégjátéka, melyre 2 nap alatt elkapkodták a vendégszektorba szoló 800 jegyet a bizakodó fehérvári fanatikusok. Már a mérkőzés előtti napon kezdődtek az események...

...amikor is a játékosok utazásakor az M7 és az M3 autópályák felett átvezető felüljáróknál egy-egy motiváló üzenetet jutattunk el a játékosok számára: Gárdonynál az "Örök szerelem", Mogyoródnál pedig a "Videoton: utazzunk a győzelembe!" felíratok várták a játékosokat szállító buszt. Az első helyszínen a jármű félre is állt, a játékosok leszálltak róla, látszott, hogy elértük célunkat, tetszik nekik a zászló, talán feltüzelte őket valamelyest!
 
Meccsnapon 2 nagy busz, nagyon sok mikróbusz, s még annál is több autó indult útnak különböző időpontokban. Felemelő érzés volt, már Budapesten is több helyen Videoton sállal feldíszített autók sokaságát lehetett látni, valamint az M3-mas autópálya minden pihenőjénél észrevehető volt piros-kékbe vagy az ultra csoportok címereivel ellátott ruhába öltözött szurkolók csoportja!
 
Debrecenbe elsők között a zwicaui Red Kaos egy autója érkezett meg, több mint 1000 km-es távot tettek meg, s később 90 percen át aktivan szurkoltak a Vidinek, köszönet érte! Aztán szépen sorban folyamatosan csak jöttek és jöttek a Videotonért szorítók, kezdésre teljesen meg is telt a debreceni vengdészektor!  Az elmúlt pár évtizedben nem biztos, hogy találnánk olyan szurkolótábort, mely ilyen távolságból érkezett, s az utolsó helyig megtöltötte a Loki vendég részét.
 
A mérkőzés tétje a hazaikat is megmozgatta, ennek köszönhetően totális telt ház alakult ki, 10 ezer feletti nézőszámmal, ami - sajnos - szintén elég ritka a magyar bajnokságban. A piros-fehér ultrák egy Turul madaras koreóval indítottak, majd különböző színű füstőket indítottak be. A mi oldalunk számtalan sok nagy rudas zászló, meg két rudasok is, a konfetti-zuhatag mellett. Már ekkora biztos volt, hogy egy nagyon jó hangulatú mérkőzésre van kilátás, ahol mindkét oldal kitesz magért, a maximumon pörög, mindezt sportszerű keretek között! Ez így is történt, a két szurkolótábor nem kis hangpábajt vívott egymással, a hazaiak néha-néha nagyon megdörrentek, ill. bevonták a többi szektort is. Ezekben a pillanatokban nem a mi hangunktól volt hangos a Nagyerdő, de sok más esetben igen, mivel jól hallhatóan, hangosan szurkoltuk végig a mérkőzést. Szektorunk nagy része aktív volt, a többség bekapcsolódott a nótákba is, pedig megafon hiányában az előénekesünknek a szokásosnál is nehezebb munkája volt. A második félidő kezdetekor nálunk is szerepet kapott a piró, ha nem is biztos, hogy ennek hatására, de nem sokkal később - Lipták fejese után - újra dörrent a vendégszektor.  Aki elutazott, az nagyon odatette magát, a meccs fontosságának megfelelően.
 
Bár kétségtelen, hogy mindkét oldalon van egy mag, mely nem kedveli a másikat, ennek ellenére a feszült légkör és a nagy tét mellett sem foglalkozott egymással a két brigád, az utóbbi időben kialakult semleges viszonyt favorizálja a többség .
 
A pályán történtek is méltóak voltak a "bajnoki döntőhöz", változatos, jó íramú, gólokban gazdag, izgalmas meccs, melyen a tavasz néhány másik mérkőzéséhez hasonlóan most sem volt velünk Fortuna istenasszonya, s végül egy megmsolyogtató góllal vereséget szenvedtünk.
 
Végletekig elkeseredtünk a hármas sípszót követően, a fiúkat természetesen megtapsoltuk. Hazafelé több kisebb csoport is összetalálkozott a játékosokkal, akiken egyértelműen látszott, hogy őket is megviselte a balszerencsés vereség. Ugyanakkor mi is, és ők is bíznak még abban, hogy változás lesz az élen! . Már csak azért is, mert "feladnod nem szabad, hisz Vidi játékos vagy"! Még akkor is, ha a Debrecen vereségeire is szükség van, tehát már nem a saját kezünkben van a sorsunk!
 
De ne feledjük egyik alapmondatunkat: SOHA NE ADD FEL!
 
S a másikat se: "a remény hal meg utoljára - s csak utána az RBD"
 
HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa