Videoton FC - Újpest (1-1) - Beszámoló
Elszalasztott lehetőség.
Mindenki úgy készült erre a hétközi fordulóra,hogy egy rendkívül nehéz mérkőzésen le kell győznünk az újpestieket,és reménykedhetünk a régi ellenségünk,a győri csapat sikerében. Egyik sem jött össze. A mérkőzést megelőzően már a kora délutáni órákban rengeteg rendőr cirkált a város különböző pontjain. Feltehetően hatalmas költségeket áldoztak arra,hogy szinte mindenhol ott legyenek. Ez olyannyira igaz,hogy mikor az RBD 3 különböző helyen gyülekezett, azokat is „összeszedték”,akik próbáltak kiesni a látókörükből. Így bár tudtuk,hogy megérkezett a lilák brigádja,teljesen esélytelenné vált a találkozás. A stadionban 6 ezer ember volt,egy viszonylag nagylétszámú vendégtáborral,akik meg sem közelítették egykori önmagukat,és a mérkőzés nagyrészében (önmagukhoz képest) gyengén szurkoltak. A hazai kanyar tele volt,és a korai gólunk nagyszerű hangulatot teremtett. A csapat magabiztosan játszott,és mindenki bízott abban,hogy sikerül újabb gólt/gólokat szereznünk. A második félidőben viszont az újpesti játékosok nagy vehemenciával igyekeztek egyenlíteni,ami egy kapusbakit követően sikerült is nekik. A csapat ekkor ébredt fel,és próbált rohamozni,ám ismét csak a kihagyott helyzeteink számát tudtuk növelni. Persze a játékvezető sem akarta észrevenni a nyilvánvaló büntetőt,sőt a végére még Gyuri bácsit is kiállította. Ekkor a tábor egy része már meg volt őrülve,és nem a szurkolással foglalkozott – köszönhetően néhány túlbuzgó biztonságinak is,akik provokálták a hazai szurkolók egy részét. A mérkőzés lefújása előtt a lilák kihúztak pár üzenetet a számunkra,amely még találónak is mondható,de mégiscsak vicces volt,annak fényében,hogy 2006-ban az ünnepléshez felkészült nagyarcúakat porig aláztuk. Szerencsére mi nem kerültünk ilyen szituációba. A lefújás után megköszöntük a csapatnak a játékot,majd a minden sarkon droid című filmbe mentünk statisztának. A Club azért még megtellett,és megnéztük a győri makik mit alkotnak,de ők sem hozták a győzelmet,így ellenünk majd pöröghetnek…. Vasárnap irány a Vizek Városa,ahol egy rangadó vár ránk,ahol helyezéstől függetlenül parázs hangulatra lehet számítani. És reménykedni a csodában… Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|