Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton FC-Haladás (3-1) - 7. forduló, beszámoló

"Szurkolóbarát" időpontban győzedelmeskedett csapatunk.

Szurkolói szempontból egy érdekes mérkőzés lenne a két csapat összecsapása, de ebben a lehetetlen időpontban sajnos nem lehet olyan hangulatot teremteni,
mint egy hétvégi villanyfényes összecsapáson.

Ennek ellenére azért elég szép számmal összejöttünk a szektorban és belekezdtünk a szokásos buzdításba, amely hamar eredményre is vezetett, hisz Alves remek egyéni megoldása még a legnagyobb kritikusokat is elnémította.

A vendég szurkolók szervezett brigádja - mintegy 20 fő - kissé megkésve ért be, de ez azért dobott a hangulaton.

A második játékrészben pár perc megingástól eltekintve ismét az történt amit mi szerettünk volna, Alves ismét villant, valamint Gosztonyi is betalált így sima győzelem lett a vége.

Ennek megfelelően a szurkolásunk is jónak tekinthető, míg a vendégek bánatosan, csendben távoztak.

Köszönjük a csapatnak a győzelmet, kedden Zalaegerszegen is ott leszünk a srácokkal.

Az este még tartogatott pár érdekességet, korrekt kis brigádot ismertünk meg a Halisok révén, tiszteletünk nekik ezért. De szerencsére erő tekintetében jelenleg jobban állunk, néhány húzóember nélkül is.

Hajrá Vidi! Álé RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa