Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Zalaegerszeg-Videoton FC (1-2) - 8. forduló, beszámoló

Múlt heti péntek 5 óra után ismét egy szurkolóbarát időpont, ezúttal kedden este 7-kor Zalaegerszegen vizitáltunk.

Várható volt, hogy a jól sikerült tavaszi fellépésünket nem fogjuk tudni megismételni, hiszen akkor szép létszámban mind az utcán, mind a lelátón kiemelkedő szervezettség mellett nyújtottunk emlékezetes produkciót. Azért ezen a napon is sikerült megoldani, hogy egy tettre és harcra kész brigád rendőrök nélkül sétálgasson egy közeli lakótelepen, bár sejtettük, hogy a zalaiak a mai napon nem fogják erőltetni a találkozást. Jól sejtettük, így a társaság különösebb izgalom nélkül jutott be a vendégszektorba, ahol a kezdésre nagyjából 100 ember foglalt helyet. A stadionban lehettek összesen a legnagyobb jóindulattal max. 1200-an, egy számtanból kihívásokkal küszködő sötét zegi azonban érthetetlen okból az eredményjelzőre 2250-et kommunikált. Fő a korrektség… 

Szurkolásunk az első játékrészben még helyenként jó volt, helyenként pedig elfogadható. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy csapatunk belekezdett, már az első percben gólhelyzet, majd az egész első félidőben lefociztuk a pályáról a hazaiakat, ilyen látványosan az idei szezonban még nem játszottak a fiúk, azonban a szünetre mégis döntetlennel vonultak le a csapatok sajnos. 

A második félidő nagy részében kevés pozitív dolog történt. A Vidi teljesítménye visszaesett, a játék képe kiegyenlítődött, a lelátón pedig az idei szezon, sőt az idei év leggyengébb szurkolását sikerült előadnunk. Ilyen szempontból ez a 40 perc közelítette az értékelhetetlent! A jövőben félre lehetne tenni mindenkinek az esetlegesen felmerülő személyes vagy egyéb problémákat, s újra azt a teljesítményt nyújtani, melyre képesek vagyunk, s mellyel hosszú évek alatt valamiféle elismerést vívtunk ki magunknak! Szurkolásban ennél több kell, sokkal több! Már csak azért is, mert a csapat eredményeire nem lehet panasz. Az elvárások nőttek a fiúkkal szemben, akik ha nem is mindig sziporkázó játékkal, de hozzák az eredményeket, élen állunk a tabellán! Ráadásul a létszámmal nem volt probléma, 100 fő, kedden kora este elfogadható, ennyien már alkottunk egészen jó dolgokat is a lelátón! Mint ahogy az utolsó néhány percben is, amikor a vezetést újra megszerezte a Vidi. Ekkor hasonlókat tapasztaltunk újra, mint a tavaszi mérkőzés utolsó perces egyenlítésekor: akkor egyik játékosunk találóan fejezte ki az adott helyzetet a stadionban, őrjöngve ordította a gólja után: „kussolnak a parasztok” 

Apropó, hazaiak. A kapu mögött lévő kék-fehér brigád létszáma nem volt rossz, hangjukat viszont nem igazán hallottuk a mérkőzés folyamán. Még a második félidő azon részében sem, amikor nem zengett tőlünk a stadion. A mérkőzés után érdemi esemény már nem történt, hasonló okok miatt, mint a meccs előtt. 

Pénteken 1 héten belül a harmadik csodás kezdési időpont vár ránk, a csapatra pedig a Pápa. Péntek 5 újra, köszi Sport TV… 

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa