Jól alakult a hétvége, hiszen már szombaton őszi bajnokság megnyerésének örülhettünk, vasárnap pedig csoportunk a 18. születésnapját kezdte el méltóképpen ünnepelni, majd csapatunk egy győzelemmel tette fel az i-re a pontot.
Jelentős eseményhez érkezett az RBD, hiszen 18 éve nagyjából ilyenkor történt a megalakulás. A 18 év alatt csupán 3-4 olyan esztendő volt, amikor szeretett csapatunk a dobogó környékén foglalt helyet a tabellán. A többi évben hol gyenge középcsapat voltunk, hol a kiesés elkerüléséért küzdő – ez utóbbi nem is sikerült mindig, úgyhogy megjártuk a másodosztályt is. Igaz onnan – ellentétben valami neves fővárosi klubbal – nyomban visszatértünk, megerősödve. A csapat szempontjából minimális sikeres esztendők ellenére is folyamatosan aktívak maradtunk, s az elmúlt évek pozitív változásainak hatására, létszámunk az országban egyedüliként növekedni tudott az utóbbi években! Reméljük, a következő 18 évben a ma utánpótlását jelentő, s az RBD-t a későbbiekben tovább vivő RBC tagjai sokkal-sokkal több sikernek örülhetnek majd.
A kezdés előtt egy piró bemutatót prezentáltunk, aminek létrejöttéhez hosszú szervezési, egyeztetési munkára volt szükség. Nem egyes pletykák szerint jelentettük be a hatóságoknál, hanem mindent pontosan leszerveztünk ahhoz, hogy csapatunkat a bevonuláskor ilyen látvány köszöntse. Néhány úgy látszik már nem csak a klubunkra, s annak helyzetére irigyek, hanem nyíltan felvállalják, hogy az RBD 18 évére is. S hogy vannak néhányan, akik ebben a világban mozognak, s mégsem látják tisztán az RBD elmúlt 18 évének működését? Nos, ez inkább az adott csoport problémája. Mégpedig azért, mert a szűklátókörűség, és a behatároltság hosszú távon senkinek sem válik előnyére…
E rövidke kitérő után visszatérve a bemutatóra, ami 40 kézifáklyából állt, valamint középen a „Szikrából lángtenger - RBD 1992” felirat alatt egy 18-as szám állt össze. A pályára sem ekkor, sem később nem került illetéktelen tárgy, égő pirotechnikai termék sem, a játékot sem kellett megszakítani egy alkalommal sem, vagyis NEM pont ugyanazt követtük el, mint amiért pár hete megbüntették az aktuális ellenfelünket. Hiába várják egyesek kíváncsian és naivan, hogy milyen büntetést kap ezért a Vidi, remélhetőleg semmilyent, hiszen, mint már többször több helyen elhangzott, minden szükséges engedély birtokunkban volt.
Pár mondatot szentelnénk az ellen hivatalos szurkolói oldalán megjelent blödségekre és hazugságokra is. Az hagyján, hogy az elmúlt 5 év RBD beszámolóiban nem szerepelt annyi tárgyi tévedés, mint amit lehoznak a lila kollégák néhány fejezetben. Másrészről igen szenilisek is, hiszen beszámolójuk több mint felében olcsóbbnál-olcsóbb poénokat puffogtatnak a Vidi jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Nekünk még rémlik azért, hogy a most szapult réteg építetett stadiont a régi, szanálásra ítélt Megyeri úti helyett. Megkapták a „barbit”, s akkortájt nem volt olyan nagy probléma, hogy klubjukon szerepel egy-két állami cég logója… Mivel a saját házuk táján történtek is feledésbe merültek pár év alatt, így nincs mit csodálkozni azon, hogy nem emlékeznek az RBD első éveire… Apropó a csodálással kapcsolatban majdnem elfelejtettük megemlíteni: lehet pár dolgot csodálunk ebben a szubkultúrában, de hogy a lilák pont nem tartoznak közé, nos az egészen biztos. Arról nem is szólva, hogy anno, a Nemzeti Bajnokság éveken át Budapest-bajnokság volt, hol a katonaság, hogy a belügy, hol egyéb érdekek miatt, s 30-40 évig más nem is lehetett bajnok csak a kiválasztottak. Ki ne tudná pontosan, hogy csalták el tőlünk az aranyat a 70-es évek végén (azóta már konkrétan beismerték néhányan ezt). Szóval nem kicsit álszent ezek után pattogni, de mint fentebb már kitértünk rá, úgy látszik, túlságosan szelektív memóriával vannak megáldva néhányan a szurkolói társadalomban.
A stadionban 5000 néző gyűlt össze, a minimálisan sem csodált kb. 700 újpestivel. A nézőszámokkal kapcsolatban szinte minden meccsre járó tudja, hogy Újpesten megy legnagyobb csalás, s mindenki csodálkozik (figyelem, még mindig nem csodálja őket senki, csodálkozik nem egyenlő a csodál szóval – csak a gyengébb fővárosi olvasók kedvéért) amikor is totál hülyének néznek mindenkit arrafelé. Nálunk ez nem így működik, s figyelembe véve, hogy vasárnap délután Székesfehérváron a Volán jégkorongcsapata közel 3000 sportbarátot vonzott, így még nagyobb értéke van ennek az 4000 Vidisnek, aki az őszi bajnokot akarta megcsodálni. No igen, ide illik ez a szó.
Az első félidőben nem szurkoltunk jól, adódtak technikai problémák. Ezekre a jövőben figyelni kell, mert egy teli szektornál csak úgy tudunk hatékonyak lenni, ha üzemképes az összes szurkolást segítő eszköz. S a szektor javarészt tele volt, ha nem is csordultig, de igen jól nézett ki a szurkolókkal és főleg ultrákkal tömött részünk. Közben a pályán egy jó mérkőzést láthattunk, a lilák legalább nem álltak be bunkerba. Az első játékrészben mi domináltunk ugyan, de a vezetést nem sikerült megszerezni. A másodikban már igen, s mint később kiderült, az győztes gól volt, negyed órával a vége előtt. Az utolsó 15 perc hangulata viszont abszolút feledtette az előtte lévő gyengébb periódust, szinte felrobbant a szektor. Énekelt, ugrált mindenki, reméljük, ezt még sokszor fogjuk átélni.
Szektorunkban csak néha-néha hallottuk a lilák hangját (akkor semmi csodálatra méltót nem csináltak), s a meccsen csak elvétve foglalkoztunk velük. Felhangzott az „üres a kassza” rigmus is párszor a vendégek irányába. Vagyis akkor mégse csak az ominózus nóta ment feléjük, hanem ez a kreatív rigmus is. Ennek alapját az adta, hogy mára köztudott, amit sokáig próbáltak titkolni, hogy a lila-fehér csapat komoly anyagi problémákkal küzd. Lassan utolsó reményük, hogy Lisszabonból, a NATO-csúcsról érkezik egy különleges (könyör)adomány a Megyeri útra… Minket éveken át cinkeltek, hol így, hol úgy, most pedig sokak szerint övön aluli volt ilyen csúnya rigmusokat kitalálni. Szerintünk meg nem.
A győzelem után nagy volt az öröm, talán még lesz majd nagyobb is!
Köszönjük az elmúlt 18 évet mindenkinek, aki részese volt, s aki a maga módján tett azért, hogy az RBD Ultras folyamatosan hozza azt a magas szintet, amit elért! Ahogy egy 2002-es koreon szerepel: nincs megállás, jöhet a következő 18 év!