Első utunk - ami remélhetőleg a végső győzelem első idei állomása - Budapestre, a télen megmenekülő Vasashoz vezetett! Az RBD a szokásos vonatot választotta, amin velünk tartott vagy 20 rendőr is! Kb.100-an indultunk útnak, és az új rendszernek hála az egész út a rendőri jelenléttel megerősített kaller kicselezésével telt! Volt akinek sikerült, volt akinek nem, volt aki vett valami jegyet, volt aki pótdíjat is fizetett és volt akit bilincsbe vertek mert a biztos uraknak nem tetszett a tettes modora... De hát ebben a jogállamban is vannak egyenlők az egyenlőbbnél! Szóval a délibe érve már eggyel kevesebben voltunk!
A stadionban kb. 2000 néző, ebből 300-350 fehérvári lehetett! Volt korrekt kis büfé ahol végre meleg italokat is lehetett venni, ez is fejlődés már a magyar stadionokban! A télen készült új drapik is kikerültek a kerítésre végre és a szurkolásunk sem volt rossz. Igyekeztünk minél több dalt minél jobban előadni!
Az idény eleji forma inkább a csapatra volt jellemző, hiszen akarni, akartak ugyan, de túl sok helyzetet nem sikerült kidolgozni és még az emberelőny ellenére sem tudtak betalálni a fiúk.... Végül maradt a döntetlen, amivel nincs gond, főleg akkor, ha nem válik a jövőben rendszeressé!