FTC-Videoton (0-5) - 19. forduló, beszámoló
Tökéletes este, történelmi győzelem, töretlenül előre az első bajnoki cím felé!
A fradisták tavasszal a fiesztát hiányolták, mi az elmúlt hetekben a látványos gólgazdag győzelmeket - most már senkinek nem lehet hiányérzete!
Nekünk biztos nincs!
Ferencváros-Videoton, a listavezető látogat a másodikhoz. Egész héten felfokozott várakozás előzte meg a mérkőzést, a médiumok már-már túlságosan is sokat foglalkoztak az eseménnyel, aranycsatának kikiáltva az összecsapást. Az aranycsatából végül gála előadás, és fieszta lett! De kicsit előreszaladtunk az időben. A klubunk szervezett külön buszokat, sokan ezekkel, sokan pedig kocsival vágtak neki a nem igazán hosszú útnak. Az RBD az utóbbi idők jól bevált gyakorlatának megfelelően a vonatozást választotta. A hangulat már itt is kiváló volt, csakúgy mint később a fővárosi buszozás alkalmával, amikor is 4 tömött csuklós busszal jutottunk el a stadionhoz. Szombat délutánig Székesfehérváron (és a budapesti értékesítési ponton) összesen közel 800 jegy fogyott el, azaz biztosan lehetett tudni, hogy szép számban leszünk jelen a vendégszektorban. Ez így is történt, hiszen a vendégblokk nagy része rendesen megtelt, jó volt látni, hogy magyar szinten ezekben a nézőszegény időkben ilyen létszámot tudtunk produkálni. Analizáljuk egy kicsit a klub által kitalált "hozzunk létre egy családi szektort" projektet: a szektorba való érkezéskor a rendezők megkérdezték, hogy ultra vagy családi részre kíván helyet foglalni a kedves vendég. Mindenki szabad akarata szerint dönthetett. Hogy a családosok biztonságérzete a lehető legmagasabb legyen, még egy rendőrsorfal is került elválasztó vonalként a 2 szektor közé. A végeredmény pedig az lett, hogy a helyszínen lévő Vidi szurkolók kb. 90 százaléka az ultra szektort választotta. Apropó 800 vendégszurkoló. Ennél többen az Albert stadionban szűk 5 éve jelentünk meg, 2006 májusában a kupadöntőn rettentő izgalmak után óriási örömben lett részünk. Az öröm része most is megvolt, a rettentő izgalmak azonban elmaradtak. De kicsit előreszaladtunk az időben. A ferencvárosiak a mérkőzés kezdetekor március 15-e alkalmából egy piros-fehér-zöld lufis koreót mutattak be, kiírással megspékelve (Itt az idő, most vagy soha!) Azok után kicsit ütősebb, jobban kivitelezett látványt is összehozhattak volna, hogy tavasszal nem győzték negatív jelzőkkel illetni a fiesztás élőképünket. Az augusztusi nemzeti színekben pompázó látványunk után pedig folyamatosan kaptuk az Orbánnal kapcsolatos ostoba megjegyzéseiket. Úgy gondoljuk, hogy ebből a szempontból nem alacsonyodunk le hozzájuk, s ellentétben velük, nekünk eszünkbe nem jut alapvetően értelmetlen és értelmezhetetlen összefüggéseket kreálni. Említést érdemel még, hogy ezen a napon indították be az országos Fradi busz hálózatot, ami mindenképpen rendkívül jó gondolat, s a nézőszám növelésére egy biztató kezdeményezés. Jöttek buszok az ország több irányából, néhányan közülük talán 5-ig se tudnak számolni... Most már tudnak :) Össze is gyültek nagyjából 10 ezren, hiszen mégiscsak abban a hitben voltak, hogy ez egy aranycsata, ahol valós esélyük van a Vidivel szemben. Két nyögvenyelős győzelem és az eredmények szerencsés alakulása után már-már ők maguk is elhitték tényleg, hogy komolyan beleszólhatnak ebben a bajnokságban az első helyért folyó harcba Mint kiderült óriásit tévedtek, hiszen a Vidi tökéletes estét szerzett minden szimpatizánsa számára! De kicsit előreszaladtunk az időben. A mérkőzés jó hangulatban zajlott, magyar viszonyok között mondhatni nem mindennapi, kivételes hangulatú meccs volt, ahol mindkét fél odatette magát. A kezdéstől óriási hangerővel igyekeztünk buzdítani a srácokat, s hasonlóan cselekedtek a hazaiak is, csak ők valamivel azért több embert tudtak bevonni a buzdításba.
Egységes szurkolást létrehozni nem volt könnyű feladat, hiszen szerencsére mindenki pörgött, mindenki kiabált, mindenki ugrált. Ennek minden hátrányával együtt. Azaz hogy előfordult jó pár alkalommal, hogy a megafonos hang nem, vagy csak későn jutott el a szektor felső részében helyet foglaló társainkhoz. Ez még mindig sokkal kellemesebb probléma, mintha ennek ellenkezőjével kéne küzdenünk. A változatosságot illetően különösebb panasz nem lehetett, s azért hangunk már ekkor is eljutott a pályára, a címzettekhez. A mérkőzés pedig úgy alakult, ahogy csak a legoptimistábbak gondolták. Az első félidőben 2 gólos előnyre tettünk szert, ami még nem lett volna különleges, hiszen az utolsó Üllői úti meccsen is 2-0-ás vezetést sikerült elérni. Akkor a meccs utolsó periódusa nem alakult kedvezően, s a 2-2-es döntetlen után csalódottak voltunk. Ezen a szombaton azonban legfeljebb minimális kis bosszúság lehetett néhányunkban, hogy az utolsó percben Niko emelése után a labda a kapufáról kifelé pattant. Köszönhetően viszont az addigi 5letes játéknak, már az eredményjelzőn az állt: FTC-Videoton 0-5... (A gólkülönbséggel történelmet írtunk, hiszen soha ilyen arányú vereséget nem szenvedett még fennállása során hazai pályán a zöld-fehér gárda!) Az első félidőben padlóra küldtük, a másodikban pedig kiütöttük a "nemzet csapatát". A bíró szerepét magunkra vállaltuk, s több alkalommal is hangos számolásba kezdett az egész szektor, az 1-2-3-4-5 folyamatos ismétlésével a különbségre hívtuk fel a stadionban lévők figyelmét! Ilyen szituban egy-egy alkalom erejéig még előkerült olyan fricska is, amit alapvetően más tábor használ, így a zrikálások elég széles repertoárját küldtük a fradisták irányába: 1 euro, indul a busz, jaj szegény Fradi, játszik a Fradi, játszik a Vidi, soha ne add fel - ez utóbbi 0-4-nél :) Természetesen a nap slágere az "itt a fieszta" lett, melyre tombolt az egész szektor, majd a lefújás után táncoltak rá egy jót a játékosok is! E sorok olvasói között minden bizonnyal elég kevés olyan akad, aki ne tudná eme riposzt előéletét: sokszor kérdezték a ferencvárosiak a minőségben a most általuk bemutatotthoz képest jóval színvonalasabb látványunk után, hogy hol a fieszta. Jókat dalolálsztak és gúnyolódtak, a sors azonban igazságot szolgáltatott, a lehető legjobbkor parádéztak a fiúk. Csapatunk a pályán mutatta meg, mi meg a lelátón, vagyis az utolsó fél órában hallgathatták és láthatták néhányszor az erre vonatkozó fehérvári választ! Szavakkal leírni lehetetlen vállalkozás lenne, hogy mit éltünk át, hogy mit éreztünk, hogy milyen hangulat uralkodott a szektorban. A magyar nyelv gazdagsága miatt lehetne jelzőket felsorakoztatni, nem is keveset. Azonban szóban visszaadni mindezt képtelenség. Az nem túlzás, hogy örök élmény mindenki számára! Egy felejthetetlen este, számtalan felejthetetlen pillanattal! A shownak folytatódnia kell. A show folytatódni fog. Történelmet írtunk, történelmet írunk... HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|