Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton - Zalaegerszegi TE (3-0) - 22. forduló, beszámoló

A szolnoki botlást követően egy rangadónak nevezhető mérkőzés várt csapatunkra a Zalaegerszeg ellenében.

És ha már  Zalaegerszeg: a közelmúltban jogerős bírói ítélettel marasztaltak el több tagot is a csoportunkból,csakis a zalai rendőrök tanúvallomásai alapján. Költői a kérdés. Változott valami 2006 óta ebben az országban ?

A mérkőzés előtt a csoportunk jókedvűen és bizakodóan várta a mérkőzést,hisz  mind a Citysek,mind a Clubban helyet foglaló idősebbek is jókedvűen iszogattak.

A szektorunkban újfajta hangosítással igyekeztünk az előénekesek munkáját megkönnyíteni,valamint a szurkolást egységesíteni. Szerencsére ezen a meccsen meg is lett az eredménye.
 
A vendégszektorban maroknyi ÚZ tag foglalt helyet,igyekeztünk velük nem foglalkozni,és a csapatunkat bíztatni.(de azért néha egy-egy rigmussal megemlékeztünk róluk is...)

Tehát bíztattuk a csapatot,amelynek  tagjai ellentmondást nem tűrően rohamozták az ellenfél kapuját,bár az első félidőben inkább csak Szakály  sérülése volt az,ami emlékezetes marad.Dininek jobbulást kívánunk!

A második félidőben viszont hengereltünk a pályán,hisz ziccerek sokaságát dolgoztuk ki,ám sajnos egy ideig nem sikerült bevenni Vlaszák kapuját. Ennek ellenére a hangulat nemcsak a szektorunkban,hanem az egész stadionban nagyszerű volt,és az első gólunknál igazi „robbanást” hallhattunk.

Kiállítások,vészkapus és újabb hazai gólok. Minden adott volt,hogy jókedvűen énekeljük új dalainkat,és az utolsó pillanatokban "Szoszi" zsenialítása láttán mindenki elégedetten ölelgette a mellette lévőt.

Újabb nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé vezető úton. A következő akadályt Szombathelyen kell leküzdenünk,és rajtunk ez biztosan nem fog múlni.

Hajrá Vidi!Álé RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa