Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton - Kaposvár (4-0) - MK elődöntő,visszavágó - beszámoló

Kupadöntős a Vidi!

2006 májusában a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén idegenben, 1-0 –ás előnyt szerzett csapatunk. Akkor a visszavágót felfokozott hangulat,és egy feltüzelt szurkolótábor várta. Nem úgy most…. 

A bajnoki cím legnagyobb várományosaként csapatunk az MK egyik legnagyobb esélyese is egyben. A kaposváriak idegenbeli legyőzésével pedig fél lábbal már a döntőben érezhettük magunkat.

Ennek ellenére rendkívül gyér számú közönség előtt léptek pályára a csapatok,amit egyszerűen nem lehet mivel magyarázni. Mert hiába a sok mérkőzésünk,egy hazai kupaelődöntőre egyszerűen többen kellene kijönni és szurkolni! És amíg az átlagszurkolók kényelmességén meditálunk,nem mehetünk el szó nélkül az mellett sem,hogy csoportunk is jóval kisebb létszámban volt jelen,mint ami elvárható lett volna.Mi lesz itt,ha bejutunk valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe?

Szerencsére a csapat szép játékot produkált és ismét elkényeztetett minket szép megoldásokkal,valamint gyönyörű gólokkal.Csoportunk azért igyekezett buzdítani a srácokat,és a hangerőre nem is lehetett panaszunk. A pár fős vendégtábor nem nagyon aktivizálta  magát,hisz a mérkőzés számukra kedvezőtlenül alakult.

Egy biztos: ez a csapat többet érdemel,és minden Vidistának meg kell mozdulnia,hogy méltóképpen köszönthessük a hőn áhított bajnoki címet,és a remélhető kupagyőzelmet!

Vasárnap találkozunk Kispesten.

Hajrá Vidi! Álé RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa