Videoton-Kaposvár (3-1) - 28. forduló, beszámoló
BAJNOKCSAPAT! Még jó pár nappal a szerdai mérkőzés után is rettentő nehéz egy olyan beszámolót összedobni erről a napról, ami hűen visszaadja azokat az érzéseket, melyeken keresztül mentünk.
Nehéz, mert végre sikerült, végre beteljesedett, végre lezártuk. Nehéz, mert olyan érzelmi hullámzások értek bennünket a nap folyamán, amiket a Balaton nem produkál viharos időben, vagy amik egy kisebb vulkánkitörésnél sincsenek.
Felesleges lenne most arról írni, hogy a csapat megérdemelte-e a bajnoki címet (amúgy igen), hogy jól szurkoltunk-e (amúgy igen), hogy a 7500 néző mai magyar viszonyok között kevés-e (amúgy nem), hogy az ünneplés méltó volt-e Fehérvár első bajnokcsapatához (amúgy igen).
Felesleges, mert ezen a napon olyan örömök érték a fehérvári szurkolókat, melyeket legszebb álmukban reméltünk, s melyeket várunk már pár hónapja azért. Felesleges arról is beszélni, hogy ebben a bajnoki címben kinek milyen szerepe van, mert őszintén: ezekben a napokban ezt ki a fészkes fene nem sz...ja le nagy ívben?! Az irigyeinken kívül. De róluk meg aztán tényleg felesleges beszélni, hiszen a Videoton arany pillanatairól van szó, amihez nem sok - mondhatni nulla - köze van az összes irigykedő szurkolónak.
S gondoljunk csak bele milyen jól alakult minden: a Paks haladt előre a maga útján, behúzta a mérkőzését Siófokon, ezzel elérte azt, hogy nem "fotelbajnokok" vagyunk. Aztán a Kaposvár ellen győzelemre volt szükség. Lehetett volna egy kocogós meccsen sima 3-0 vagy alakulhatott volna úgy is, hogy nem sikerül, de nem. Sokáig jól játszik és vezet a csapat, majd egy talált góllal egyenlít a Kaposvár. A híradások szerint az ország több stadionjába (pl Győr-Kispest) ez a gól gyorsan eljutott, s örömmámorban úsztak a szurkolók. Ekkor mi nem éltünk át könnyű perceket. Azonban látszott, hogy a csapat megy előre, nem adja fel. Ha egy kicsit több idő van, talán azt is megcsinálják egymással a fentebb említett felek, amit számunkra javasoltak a fradisták Orbánnal kapcsolatban... De erre nem maradt idejük, mert jött Polo és máris 2-1... Ekkor már nem volt őszinte a sok kárörvendő mosolya, a miénk viszont annál inkább, s egész estés mosollyá lett!
Szóval a legjobban alakult, hiszen a csapat óriási akaraterőről tett tanúbizonyságot és megnyerte a mérkőzést, ezáltal a bajnokságot. Sluszpoénként a végére még egy gól. S bár a bajnokcsapat szóban nincs i betű, de mondhatjuk, hogy Szakály gólja feltette az í-re a pontot! Statisztikailag nincs pontos adat arra vonatkozólag, hogy ekkor hány embernél tört el a mécses, s hányan törölgették szemüket... Örömkönnyek voltak ezek, mert sírni csak a győztesnek szabad - s Gyuri bácsi megmondta 1 évvel ezelőtt az ezüstérem ünneplésekor, azaz idén nekünk szabad.
Tulajdonképpen a tavalyi fiesztás koreó utáni gúnyolódásokból is a lehető legjobban jöttünk ki, az "itt a fieszta" mára már majdhogynem szállóige lett. A stadionban elindult a Belvárosban folytatódott, különböző szórakozóhelyeken ért véget a Vidi fieszta. S ahogy a dal szól, (beviszlek a vállamon) úgy vittük be a vállakon az aranyos csapat tagjait. Ekkor szinte felgyulladt a tér, annyi pirotechnikai termék lépett működésbe. Aki nem volt ott, az bánhatja. Aki ott volt, az soha nem felejti. Ebben biztosak vagyunk. Élmény volt. Örök élmény.
Köszönet Zwickauba az egész éves támogatásért! Tudjuk, hogy a távolból majdhogynem úgy szorítottak a Vidi bajnoki címéért, mint saját csapatukért.
Danika, Savanyú, Veho - reméljük láttátok, s büszkék vagytok! A Vidire és az RBD-re is!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|