Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton-Újpest (3-0) - 15.forduló, beszámoló

Az őszi szezon zárásaként ismét az Újpest csapatát fogadtuk, és Nikolics ismét főszereplő volt, akárcsak egy évvel ezelőtt.

A mérkőzést megelőzően a szurkolókat két téma foglalkoztatta. Az egyik Lipták Zoli újra lila mezben léphet pályára – ráadásul pont ellenünk. Valamint, hogy Sousa mester is úgy érzi – e , mint a szurkolók többsége, azaz eljött-e az idő a két gólkirályunk egyidejű kezdőben szerepeltetésére?

A csapatok kivonulásakor szektorunkban lengtek a zászlók, valamint emelkedett a kiírás is: „Lipi! Itt király voltál. Miért csináltál magadból udvari bolondot?” Úgy éreztük, hogy le kell reagálnunk az elmúlt hónapok történéseit, hisz nem mindennapi dolog az, hogy valaki a történelmi Bajnokcsapat kapitánya  lehet, erre folyamatosan buta nyilatkozatokkal forgassa meg a kést több ezer Vidi szurkoló szívében, majd a Premiere Leauge  mézesmadzagja után kikössön a kiesés elől menekülő Újpestben…

A mérkőzésen csapatunk, a lelátón a mi hangunk dominált.. Nagyon rég láttunk ennyire kevés lila szurkolót a vendégszektorban, akik mellesleg némaságukkal jelezték elégedetlenségüket csapatuk irányába.

Az első félidőben egy kihagyott ziccer, és egy kapufa miatt bosszankodtunk, de a második játékrészben futószalagon jöttek csapatunk helyzetei, valamint ellenfelünk kapusának bravúrjai. A kihagyott büntetőnk után a kis létszámú vendégtábor is megdörrent,  és talán elhitték, hogy halovány csapatuknak esélye lehet az egy pontra.

De szerencsére jött Niko, és a két gólkirályunk játéka érezhetően megoldhatatlan feladat elé állította a lassan forgolódó Lipták által vezérelt vendégvédelmet. Ez a két játékosunk annyira érzi a kaput, és nagyon jól érzik egymás játékát. Magyarország legjobb csatárpárosával rendelkezünk, használjuk ki ezt a lehetőséget!

Mint ahogy a szezon során már a második  un. „pesti nagynak” énekelhettük meg, hogy jövőre milyen osztály vár rájuk (ekkor az egész stadion énekelt).

A lefújás után együtt ünnepelt a csapat, a szakmai stáb, és a „Szektor”.

Remélhetőleg a következő hazai mérkőzésünkön folytatódik a gólgyártás, és közösen ünnepelhetjük az RBD alapításának 19. évfordulóját!

Hajrá Vidi! Álé RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa