Videoton-Haladás (1-0) - MK beszámoló
Szerdán folytatódtak a Magyar Kupa küzdelmei
Egyetlen komoly futballal rendelkező országban sem történik olyan, hogy egy kupa párharcban 3 napon belül dőljön el a továbbjutás kérdése. Nálunk ez is belefér, hisz bár intő jelek azért voltak az elmúlt 2 hétben, hogy a hideg beálltával drasztikusan csökkentek a hazai – amúgy is alacsony – nézőszámok, az MLSz mégis megszervezte ezt a kupafordulót.
Takács Ritus a 3. Félidő műsorában mosolyogva sorsolt minket össze a Haladással, pedig a mi mosolyunk is őszintébb lett volna egy alacsonyabb osztályú csapat láttán.
Mindenesetre ezen a mérkőzésen a főtribünön gyűlt össze cirka ezer ember, és láthatta azt, hogy az első félidőben a Vidi játékosai eldönthették volna a továbbjutást. Helyzet helyzet hátán, ám sajnos csak 1 gólt sikerült bepaszíroznunk.
Azért a hangulat így is jó volt, sokan Aczél mester feltűnően új fehér cipőjén poénkodtak, ami ellenfelünk edzőjéből is mosolyt váltott ki. (Az a gyanúnk, hogy a meccs után már nem volt ilyen őszinte a mosolya, amikor kattant az Aczélbilincs…)
A második félidő egyik fő bosszankodni valója az enervált – és egyesek szerint kamu sérülést szenvedett - Gosztonyi helyett beálló Evandro volt, aki hozta a már eddig megismert formáját…
Bosszankodásra adott okot az is, hogy a szombathelyi játékosok rendkívül durva, gyakran alattomos játékot mutattak be, amelyben a játékvezető sporttárs is a partnerük volt. A már megszokott időhúzásuk mellett, csak a darálásra figyeltek, így már-már a tömegverekedés határán zajlottak az események a zöld gyepen. A tribün közönsége mindezek hatására egy emberként szidta a vasi csapatot, és az őket elkísérő mintegy 20 szurkolót. (akiknél alighanem több volt a zászló, mint ahányan voltak.) Mindenesetre legalább vállalták az utat ebben a cudar időben, hétköznap. Ez manapság már pozitív dolog a hazai lelátói viszonyokat ismerve.
A meccs lefújásakor a szurkolók verbálisan jelezték véleményüket a Haladás játékosai és a játékvezető irányába, valamint megtapsolták győztes csapatunkat. Szombaton Szombathelyen kell kivívni a továbbjutást!
Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|