XII. Videoton Baráti Kör futballfesztivál
A Vidi - család tagjai a hagyományos év végi futballfesztiválon találkozhattak ismét,ahol együtt lehettek szurkolók és egykori játékosok, valamint méltóképpen megemlékezhettünk elhunyt társainkról, játékosainkról
Az elmúlt éveknek megfelelően idén az RBD újra elindult a VBKE által szervezett kispályás labdarúgókupán. A csapat tagjai természetesen a labdával legjobban bánó Ördögökből állt, akik már több, mint egy hónapja készültek együtt a tornára. A tavalyi gyengébb szereplés után idén minimális célként egy győztes meccs megvívását tűztük ki, ám a csoportunk sorsolásakor már a továbbjutás sem tűnt lehetetlennek. Természetesen egy olyan nívós rendezvényen, ahol egykori és jelenlegi NB1 – es játékosok, valamint a városi kispályás bajnokság élcsapatai indulnak, nem lehettek illúzióink a szereplésünket illetően. Mindezek ellenére csapatunk többsége egykor a Videoton utánpótlásában húzott le hosszú éveket, így nem is feltett kézzel futottunk ki a pályára. Az első mérkőzésen a VBKE U-19 – es csapata ellen szerepeltünk, és a félidőben már 3 góllal vezettünk. A biztos vezetésünk tudatában, azonban egy kapusbaki és hathatós bírói segítség után felzárkózott ellenfelünk, így a vége egy szoros 3-2 –es győzelem volt. A második meccsünkön a Hollander 2000 csapatával feszültünk össze, ám hiába játszottunk szoros mérkőzést, ismét a bíró szólt közbe, és kiállításaival és ítéleteivel eldöntötte a mérkőzést, amelyet 2-1 –es vereséggel zártunk. Itt kell megjegyezni, hogy egy ilyen színvonalas rendezvényen , ahol az ország minden részéből érkeznek csapatok, illene felnőni egyes játékvezetőknek is a feladathoz! Az utolsó mérkőzésünket a Maroshegy (Ikarus) csapata ellen sajnos simán 3-0 arányban elbuktuk, ám szerencsére így is továbbjutottunk a 3. nap küzdelmeibe, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek. De mielőtt rátérnénk az utolsó nap eseményeire, maradjunk még röviden az első napon, amikor ,lehetőségünk nyílt egy "villám" RBD -torna szervezésére. Természetesen nem hagytuk ki,hiszen jól esik a mozgás a karácsonyi ünnepek után. Ráadásul mindezt most egy patinás rendezvényen tehettük meg,nézők,szurkolók előtt! Az idő rövidsége és az RBD "válogatott" szereplése miatt ez most csak egy 4 csapatos mini-torna volt,de így is a már jól megszokott és eredményes csapatok közül indult el 4!
Az első meccsen RBC fiataljai simázták le a Casualjanikat sima 6-1 el,majd az eredetileg "előrehozott döntőnek" kikiáltott Erzsébet Grobai - Topa,G-pont derby végződött 1-n1re ,ami szintén papírforma eredmény volt. A következő körben születtek érdekesebb eredmények,(persze bundázásról itt szó sincs)hiszen az RBC megverte simán az Erzsébet Grobarit(4-1),majd a Topa,G-pont csak nagy nehézségek árán gyűrte le a Casualokat(2-1)! Mindez azt jelentette,hogy az utolsó kör egy valódi döntőnek is beillő mérkőzéssel indult,hiszen ha az RBC nem kap ki a Topától akkor ő a tornagyőztes. A vezetést azonban a 3.kapufájuk után már megszerezte a Topa,G-pont de a 2.félidőben egyenlített a City,amivel ismét ők voltak kedvezőbb helyzetben. De a kiállítás és az újabb kapufák után azonban ismét gólt lőttek a Topák és a Citynek még ziccerben sem sikerült egyenlíteni, így eldőlt hogy a Topa,G-pont lett a tornagyőztes! <!--[if !supportLineBreakNewLine]--> <!--[endif]--> Az utolsó meccs elvileg a 3helyről döntött volna,de a két "legmókásabb"csapat meccsén váratlan fejlemények történtek. 4-2re vezetett az Erzsébet Grobari, azonban szurkolói rendbontás történt. Egy vitatott ítéletet követően repültek a palackok, üvegek a pályára, így a szurkolói torna,szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt:) Persze ez csak olyan előszilveszteri bohóckodás volt,amit az amúgy hivatásos spori is értékelt és benne volt a mókában!:) Egy szó mint száz,jó hangulatban ért végett a torna és köszönjük a szervezőknek a lehetőséget!Lehet,hogy ebből is hagyomány lesz,mint a nyáriból?!Jövőre kiderül!:) A 3. napon a Videoton Oktatási Központ lelátói - ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk - ismét megteltek nézőkkel, szurkolókkal. Rendkívül színvonalas és izgalmas összecsapások után került sor az RBD mérkőzésére. Fortunának köszönhetően csapatunk a tavalyi győztes CBF – Bakó csapatával mérte össze az erejét. Sérülések miatt sajnos kevesebb cserével, ám elszántan léptünk pályára, ahol az első játékrészben a Bakó vezető gólja után sem zuhantunk össze, és sikerült egyenlítenünk. Ám ellenfelünk ismét átvette a vezetést, így 2-1 –el fordultunk. A második játékrészben 3-1 – nél egy gyönyörű góllal ismét közel került számunkra az egyenlítés, bár már csak 6 perc volt vissza a mérkőzésből. Ám túlságosan is kitámadtunk, a szívünk vitt előre minket, és a Bakó rutinos játékosai kihasználták ezt. A végeredmény 6 – 2, ám a mérkőzés képe alapján ez egy rendkívül szoros találkozó volt, egészen a hajráig. Mindenesetre a Devils összes játékosa büszke lehet a teljesítményére! Köszönjük a szervezőknek, hogy ismét egy ilyen színvonalas rendezvényen szerepelhettünk és azt is, hogy a gálamérkőzések keretében egy szurkolói vegyescsapatban pályára léphettek csoportunk tagjai, így emlékezvén elhunyt társainkra, és a Videoton elhunyt labdarúgóira!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|