Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton-Honvéd (1-0) - 22. forduló, beszámoló

A végére maradt a csattanó, ha nehezen is, de hoztuk a kötelezőt.

A „Rangadók tavasza” hadjárat második felvonását is nagy várakozás előzte részünkről, hiszen a nem éppen kedvelt kispesti alakulatot fogadtuk Sóstón. Már órákkal kezdés előtt a Clubban kezdődött a gyülekezés, folyamatosan érkeztek az emberek, s már régen látott tömeg gyűlt össze. A telt ház táblát ki lehetett volna tenni, sőt az út azon szakaszán se maradt sok hely. Közös vonulás, énekléssel megspékelve. Stadion felé félúton még tartottunk egy kis pihenőt, félig azzal a célzattal, hátha a közelben vezetik el a vonattal érkező piros-feketéket. 

A stadionban 4000 néző szorított a Vidinek, hogy győzelmével a dobogót biztossá tegye ebben az idényben. Szektorunk létszáma is csappant a Loki elleni rangadóhoz képest, ennek dacára a szurkolásunk hangereje és intenzitása abszolút nem volt gyengébb, mint két hete. Sőt, mondhatni megint sokszor jól elkaptuk a fonalat, s a kanyarban lévők többsége aktívan szurkolt, s hozzátette maga részét. Az első félidőben a pályán döcögősebben haladtak az események, a bunkerfutballra berendezkedett Honvéd ellen nem találták a fiúk az ellenszert.

A második félidőben azonban már sorra jöttek a helyzetek, melyek sajnos ki is maradtak. Ha csüggedni nem is kezdtünk az idő előrehaladtával, de egyre inkább úgy tűnt, hogy nem sikerül behúzni a 3 pontot az alibi Kispest ellen (mindent elmond róluk, hogy tulajdonképpen kapura lövés nélkül letudták a mérkőzés). 

Vendégek nagyjából 160-an érkeztek, a gyászszünetben nem tudtak csendben maradni, utána bizonyították, hogy nem lett volna lehetetlen feladat, hiszen a 90 perc nagy részében sikerült nekik…Néha-néha Puskás Öcsit éltették, valamint foglalkoztak egy keveset velünk, s egy keveset még a csapatukkal is… A két fél nagyjából hasonló mennyiségben hozta felszínre a másik brigáddal kapcsolatos - negatív - gondolatait. A különbség csupán annyi, hogy míg mi előtte és utána szurkoltunk csapatunknak, addig a vendégek ezen a téren nem sok vízet zavartak.

A mérkőzés pikantériája volt, hogy az ex-kispesti kedvenc Torghelle már a Vidi kezdőben kapott helyet, s folyamatosan veszélyben tartotta a vendég kaput. A vendég szurkolókat pedig élénken foglalkoztatta ez a téma, hiszen minden Sanyi által kihagyott helyzet után kaján vigyorral dalolásztak egyet, hogy „Sanyi elb…tad”. Tökéletes forgatókönyve volt a mérkőzésnek, hogy a lefújás előtti másodpercekben Sanyi nem hibázott, ahogy mondani szokás ezen a hideg tavaszi koraesti időpontban a kispestiek arcára fagyott a mosoly… A stadionban pedig óriási öröm lett úrrá a kitartó (értsd: még nem ment haza elkeseredettségében) szurkolókon és a játékosokon is! 

Úgy néz ki, a szezon közepén mindig akad egy ilyen utolsó pillanatos 1-0-s győzelem, ami remélhetőleg további lendületet ad, hogy a gusztustalan győrieket beérjük a tabellán. De előtte még egy másik zöld-fehér csapat otthonában lehet bizonyítani: szombaton Szombathelyen szórakoztatva szórjuk meg a Halit!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa