Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Haladás-Videoton (2-2) - 23. forduló, beszámoló

Szombathely, minden szempontból a fontosabb túrák közé szokott tartozni...

Éppen ezért gondosan szerveztük meg az utazásunkat! Próbáltuk úgy, hogy lehetőség szerint rendőr nélkül jussunk be a városba. Éppen ezért autókkal vágtunk neki az útnak, de csak Körmendig, onnan pedig egy fél órás vonatozás volt a terv. Szépen össze is jött tízen valahány autó, lehettünk 50-60-an. Minden úgy alakult, ahogy kalkuláltuk; hiszen másfél órával a kezdés előtt leszálltunk Szombathelyen a vonatról, ahol senki nem várt minket. Rendőr se, s mi pont ezt akartuk. El is indultunk szépen lassan a stadion felé. Ekkor láttuk, hogy közvetlen a vasútállomás mellett lévő kocsma, ami sokáig a Halisok törzshelyének számított (anno 8-10 éve egy hasonlóan jól megszervezett túra alkalmával mozogtunk is velük ott), már bezárt, és élet sincs ott. Folytatván utunkat messzire nem jutottunk, hiszen megjelentek a yardok és onnantól már felügyelet alatt voltunk. Még elvezettek minket egy kocsma előtt, ahol jó ha 20-30 vasi magyarázott hevesen, de érdemleges dolgok nem történtek.

 Kellemetlen idő volt, szinte végig esett az eső, hol jobban, hol kevésbé! Még érkezett Fehérvárról egy klub által szervezett busz, meg jó pár autó, így a létszámunk ismét elérte a 200 főt.

 Sajnos a csapat az aranyért vívott harcból a Debrecen elleni betli miatt lehet már kiszállt, de harcolni kell az utolsó pillanatig, hogy minél fényesebb érem legyen! Az első félidőben jobban játszott a Vidi, meg is szereztük a vezetést, ez természetesen jót tett a hangulatnak is. A hazaiak elég sokáig passzívak voltak, mondjuk az időjárás nem segített a hangulat fokozásában, bár ők állítólag ezt szeretik, hiszen tiszta Anglia volt…

 A szünetben általában nem történik túl sok említésre méltó esemény, most azonban jókat kacarásztunk az "ázott kutyán", aki a szurkolók számára szervezett tizenegyes rúgó versenyen először seggre ült rúgás közben, majd irtózatosan erősnek érezte magát, s az alapvonalról provokálni kezdte a vendégszektort. Erre nem csak tőlünk reagáltak gyorsan, hanem az egyik biztonsági őr is, aki viszonylag hamar helyre tette a srácot, aki utána úgy viselkedett, mint egy megszeppent kutya, aki behúzza fülét-farkát...

 A második félidőben tovább növeltük előnyünket, ekkor úgy tűnt, hogy ez a 3 pont zsebben. A hazaiak is így gondolhatták, hiszen ők csendben voltak, amíg mi jól eldalolászgattunk. Mivel azonban a bal oldali védő pozíció még mindig nem megoldott, ezért másként alakultak az események, onnan kaptunk 2 gólt. Ez persze a Halisokat felizgatta, s a hangjuk is megjött. Ez idő tájt elég sokat foglalkozott egymással a két fél, ment a zrika rendesen…

 A végére maradt az igazságosnak mondható döntetlen, ami igazából senkinek se volt jó…

 Egy darabig még várattak minket a yardok, majd kisétáltunk a vasútra. Meg kell jegyeznünk, hogy egész nap korrektek voltak a sünök, feleslegesen nem csinálták a feszültséget, magukhoz képest meglepően európai módon látták el a dolgukat.

 Felraktak minket a vonatra, majd persze ők is elutaztak velünk Körmedig kb. 40-en. Körmendre érve a leszálláskor meglepve tapasztaltuk, hogy a peron végén megjelent egy 20-25 fős Hali brancs. El is indultunk feléjük, persze a yardok gyorsan felsorakoztak a két fél közé. Ekkor mi rájöttünk (a sünök kicsit később kapcsoltak), hogy van az állomásnak még egy bejárata, s futásnak eredt a társaság. Az állomás épületét megkerülve már kint is voltunk az utcán, ahová kijöttek a Halisok is, és fel is állt egymással szembe a két brigád. Talán már néhány párocska is kezdett kialakulni, de addigra a rendőrök is odaértek, s mire érdemben elkezdődött volna valami, igazából már vége is lett. Egy sálat elhagytunk, de afelől nincs kétség, hogy ha nincs rendőr a helyszínen, akkor nem sok babér termett volna az amúgy bevállalós 20 kutyusnak… Így viszont csupán pár pofon csattant el, ehhez viszont kellett az erős rendőri asszisztálás is… Ezt persze senki sem bánta :)

Innentől már különösebb izgalmak nem történtek, éjfél körül haza is ért a társaság. Folytatás húsvét után a kupadöntőért!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!         

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa