Videoton-Vasas (4-1) - 24. forduló, beszámoló
A váratlan és nehezen emészthető kupakiesés után egy másik felesleges pesti csapat látogatott Sóstóra.
Kedden semmi nem jött össze a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, így nagy döbbenetünkre az MTK mérkőzhet a döntőben a hajdúságiakkal. Nem is várhattunk mást ezek után, minthogy begyűjtsük a 3 pontot a roppant gyenge Vasas ellen. Az angyalföldieknél a hét közben edzőváltás történt. A régi-új Marian Vlak ülhetett a kispadra. (Úgy néz ki szeretnek bohócot csinálni egymásból az "agyasok-földjén", hisz ismert a tréner már feljelentette klubját fizetésképtelenség miatt...) Talán az edzőváltás esetleg egy jó széria elcsípése érdekében kb. 30 Vasas szimpatizáns érkezett a stadionba néhány perces késéssel. Szurkolásuk a pécsiekéhez hasonlítható: unalmas, két dolgot ismételgető, egy szóval gyenge! Szidalmazásunk persze elég jól ment nekik, hisz egész meccsen szinte csak velünk foglalkoztak, hogy esetleg egy szurkolói dalt is kitalálnának az már elképzelhetetlen számukra... A mérkőzés legelején megszerezték a vendégek a vezetést, de a kispadjuknál ücsörgő stáb hatalmas örömünnepe hamar csillapodott is, hisz rá 2 percre már jött is az egyenlítés. E borús délután szurkolásunk most is folyamatos volt, de talán a kupameccs rossz kimenetele illetve a valamelyeset kevesebb ultra megjelenése miatt nem beszélhettünk kirobbanó hangulatról. Volt már jobb! S lesz is!
A szünet után aztán jött amit vártunk, hisz Sándor Gyuri fejese már a vezetésünket jelentette, majd a 72' percben már a 4-1-nek örülhettünk két Nikó gólnak köszönhetően, amely a mérkőzés végéig már nem változott. 3 gólos győzelmünket már megszokhatták az Armata tagjai a Sóstón, de lehet "szerencséjük" lesz, hisz jövőre elkerülhetik e gólarányos zakójukat, ehelyett majd Cegléden kell küszködniük. Jövő héten a kiesést már elkerülni nem tudó Zala-megyeiekhez utazunk, ahol nem is várhatunk mást csapatunktól, mint több gólos fehérvári győzelmet.
Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|