Videoton-Pápa (2-0) - 29. forduló, beszámoló
Az ezüstérmünk bebiztosításáért játszottunk vasárnap!
Talán az egyik legjelentéktelenebb csapattal találkoztunk az NB1-ből, így nem sokan, kb. 3500-an látogattak ki az utolsó itthoni mérkőzésre. Szektorunk se volt teljesen telített, de a biztatást az első percektől az utolsókig megkapták a srácok. Ráadásul első számú előénekesünk is hiányzott ezen a napon, azonban most „kicsi a bors, de erős” alapon megállás nélkül jól szóltak a dalok.
A bakonyiakat 15 szimpatizáns kísérte el Székesfehérvárra, akik csendben figyelték kedvenceik vereségét.
Csapatunk egész meccsen dominált, kézben tartotta az irányítást. Még a szünetig tartotta magát a Pápa, de később a nyomásnak már meg lett a gyümölcse egy Nikó duplának köszönhetően egy magabiztos 2:0-s győzelem. E sikerrel már zsinórban hatodik győzelmünket értük el, így mindenképp dicséretet érdemelnek a fiúk illetve az egész tavaszi produkciójukért is jár a taps. Már csak azért is, mert ezzel gyakorlatilag biztossá vált a második helyünk a tabellán! S ha már ezüstérem. A Rába-partiak az ismert formában egész évben skandálták, hogy ők lesznek a bajnokok. A helyzet valójában az, hogy még a második helyről is lecsúsztak, az általuk bajnoki címre nem méltó fehérváriak is simán megelőzték őket! Vajon érdemes volt bohóckodniuk szinte minden meccsen e dalukkal... !? Így be kell érni a laposiaknak egy harmadik helyezéssel, tetézve mindezt azzal, hogy nyáron csupán tv-n nézhetik az Európa Liga történéseit. Sajnálkozhatnánk emiatt őszintén. Csak hát nem lenne igaz… A mérkőzés lefújása után egy nagy kört tettek meg Sándorék a stadionban, rengeteg ifjú szurkoló örömére, akik közül néhányan mezzel, atlétákkal gazdagodtak. Az esti ceremóniára a tribün előtt is összegyűlt közel 500 fős tömeg, akik újra megtapsolták a csapatot illetve a vezetőket. A játékosok érkezésekor az RBD rengeteg görögtűzzel csiszolta még jobb hangulattá az estét! Idegenben való jó mutatónkat is szeretnénk folytatni illetve lezárni a jövő heti utolsó fordulóban. Ha már utolsó forduló, akkor szokás szerint Újpest, tehát mindenki a Szusza Ferenc stadionba! Friss infó, hogy az eredetileg szombatra kiírt időpont, módosítva lett vasárnap fél 4-es kezdésre. Közös vonatos utazást tervezünk. Részletek a honlapon folyamatosan. Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|