Újpest - Videoton (0-2) - 30.forduló, beszámoló
Az Újpest is oda – vissza verve…
Fantasztikus tavaszi szereplésünket immár hagyományosan a lilák vendégeként fejezte be csapatunk. Szerettünk volna méltóképpen búcsúzni a srácoktól, ezért igyekeztünk a lehető legtöbb embert mozgósítani, sajnos az időpont tologatás miatt többen is lemaradtak az aktív utazó magunkból. Mindenesetre a klub által indított 3 nagybusz mellett a csoport egy autókaraván, és egy nagyobb létszámú vonatos brigáddal abszolválta a túrát. A metrózás a szokásokhoz híven izzasztó, hangos, és idegesítő volt. Pláne a fehérvári rendőrök vonatos provokálása után… Sokan már ekkor sem voltak szomjasak, de a tűző napsütés, és a kisebb hadsereg melletti félórás gyaloglás után elég csendesen érkezett meg a mag a lilák létesítményéhez. A beléptetésnél a tavalyi 6 – szoros motozás megfeleződött, hisz idén „csak” a fehérvári biztonságiak első ruházatátvizsgálását követően, a helyi biztonságiak folytatták, és végül a rendőrök fejezték be. Ettől megy el az átlagember kedve a mérkőzésre járástól… A kezdés előtt öt perccel kis létszámú hazai mag, és jókedvű vendégoldal volt megfigyelhető a stadionban, ahol a kezdésre azért összeállt a hazai oldal, bár nem a legszebb napjait idézte. Mivel biztosak voltunk a győzelemben, ezért az egyetlen izgalom számunkra az volt, hogy Niko megszerezze a gólkirályi címet – gondoltuk az elején. Ám Bognár sporttárs egy meg nem adott büntető, és Szoszónak kiosztott sárga után, edzőnket is elküldte a kispadról. Természetesen, ha a Fröccsös Döme, vagy a Disznó Pintér csinálta volna mindezt, akkor nem történt volna retorzió. De nem volt ez elég, Caneira tanár urat is kiszórta a málészájú spori, akin érezhető volt a csapatunk iránti ellenszenv. (apropó, kíváncsiak lennénk az ügyészség véleményére ugyanezen sporttárs pár évvel ezelőtti, egy csapatunkat sújtó ítélete miért nem került még célkeresztbe?) Így hamar felpaprikázódott a vendégoldal. A felforgatott csapatunk és az emberhátrány sem bizonytalanította el a játékosainkat, és folyamatos hangos bíztatásunk mellett taktikusan játszottak. A második játékrészben miután kiegyenlítődött a pályán a létszám, újra teljes fordulatszámra kapcsoltunk, és a Capo is mobilizálta magát, hogy minél több embert bevonjon a szurkolásba. Végül Perics kétszer is mattolta a hazai csapatot, így egy percen belül kétszer is robbant a vendégszektor. Ezzel a győzelemmel egy fantasztikus tavaszt produkáltak a srácok, és a média, „szakértők” által sokat bírált szakmai stábunk igencsak letette a névjegyét. 66 szerzett pontunk rekordnak számít a Videoton történetében, 5 ponttal több, mint a tavalyi Bajnokcsapatnak. Ha az elmúlt évekből indulunk ki – ezüst, arany, ezüst – akkor a sorminta alapján borítékolható a jövő évi bajnokság. Ám a kihívások óriásiak, hisz jó lenne végre egy sikeres nemzetközi szereplés!Mindezek mellett a klubunknak, és szakvezetőnknek jövőre is meg kell küzdenie a sajtó, a magyar futballközeg (benne a játékvezetők) ellenszenvével. Csoportunk idénybeli szereplése szinte lekövette a csapat teljesítményét. A BL-selejtezőn egész stadionos élőkép, jó szurkolással, majd a hazai Pécs elleni meccs előtt történtek egy időre visszavetették a társaságot. Nekünk is idő kellett az újra felpörgéshez, és a tavaszra fordulva sikerült összehangolni a hazai és az idegenbeli produkciókat. A jubileumi 20. évünkre fordulván már összeállt a társaság újra – amely a megnövekedett létszám miatt sokszor komoly logisztikai kihívásokat jelent, pláne olyankor amikor az egykori barát döfi beléd a tört, mint történt az Miskolcon… Jöhet a megérdemelt pihenő, a feltöltődés időszaka, majd pedig egy kedvező sorsolás után ismét irány Európa! Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|