Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Slovan-Videoton (1-1) - Európa Liga, beszámoló

Maribor és Klagenfurt után Pozsonyban is tömve volt a vendégszektor, a Vidi játéka és a végeredménye pedig reményt keltő lehet a továbbjutást illetően!

Már a sorsolás napjától tudtuk, hogy különleges mérkőzés lesz ez, talán kicsit több is, mint egy EL találkozó, ahol a Slovan játszik a Vidivel. Nem volt kérdés, mindenki izgatottan, s napról-napra jobban várta az eseményt! A hírek szerint minden oldalról maximálisan készültek a mérkőzésre, a hazátlanok a Brno és a Ruch brigádjaira is számíthattak, különféle videókat gyártottak, melyben igyekeztek arra sarkallni a többi kék-fehér retardáltat, hogy mutassák meg ők vannak otthon... Már ebben van nem kevés kisebbségi komplexusra utaló, hogy ezt próbálják bizonygatni.

A mi oldalunkon is folyamatosan témát szolgáltatott ez nap, készültünk koreóval, terveztünk egyen polót (80 darab készült), szerveztük az utazást, s a barátainkkal is kapcsolatban voltunk. A többes szám tulajdonképpen egy kicsit sántít, hiszen a legyel vonal még igencsak kialakulóban van, az első közös 90 percünk lett volna Raków Czestochowa szurkolóival. A feltételes mód arra utal, hogy a Vidit nem látták játszani, viszont - bár jóval rövidebbre sikerült - de az első közös meccsen túl vagyunk :) De erről részletesen kicsit később. A zwickaui Red Kaos tagjaira ismét számíthattunk, 5 fővel jelentek meg. Talán nem árt tudatosítani újra, hogy nagyszerű érzés, egy valóban működő baráti viszony fenntartása 2 csoport között, amely nem csak arról szól, hogy néhány csoportag jóban van a másik brigádból is pár emberrel. Respect Zwickau!

Utazásunkat körültekintően kellett megszervezni, mivel az első ötletünket (Dunaszerdahelyig kocsik, onnan pedig vonat) pár nappal annak kiforrása után már a fehérvári kékektől is vissza lehetett hallani. 80-90 fővel egy Győr melletti faluban volt a találkozó megbeszélve, majd az események, információk birtokában még nyugodtan lehetett "újratervezés gombot nyomni". A Club által szervezett buszok, valamint az autók közben már a határhoz érkeztek, s onnan szlovák felvezetéssel indultak tovább. A brigád számára sem tartott sokáig a rendőr nélküli kocsikázás, gyorsan kapcsoltak a yardok, így már a társaság is belekerült a nagy konvojba. Nos, ezt a felvezetést nem igazán lehet sikeresnek nevezni. Bár attól függ, honnan közelítjük meg, hiszen így legalább néhány autónk le tudott válni egy kis városnézésre. Bár annyira amatőr módon sikerült megoldani, hogy rajtuk kívül is elkóválygott vagy 15-20 autó, 2-3 különböző csoportban, bár őket kevésbé érdekelte, hogy milyen a pozsonyi vendégszeretet. Volt társaság 7 autóval, akik egy lakótelepen kavarogtak, zsákutcába kerülve forgolódtak, s jó fél órán át keresték a helyes irányt. Nemhogy slovanos brigádot, de még sálas embereket sem láttak. Ellentétben azzal a 2 autó, 2 kis busz kombinációval, akik a rossz felvezetés miatt szintén eltévedtek, s egy kocsmánál a helyi legényekre bukkantak. Mivel kocsmáról van szó, ahol igen sok ember bóklászik, így az esemény iránt érdeklődő tótok számát nehéz megsaccolni. Elég gyorsan megkezdődött a matematika, a helyi kékek - ahogy ilyenkor "szokás" - biztos, ami biztos alapon felkaptak pár kezük közelében lévő tárgyat, emiatt a lerohanásuk elmaradt. A rövid ideig tartó adok-kapokban mindkét oldalon volt borulás, sajnos a sünök hipp-hopp megérkeztek. Ami ennél is nagyobb gond, hogy csupán a 2 kocsis társaságunk tudott meglépni, a 2 mikrót bevitték a yardra. Ebből az egyik a lengyel társaság volt, akik az első találkozás után nem sokkal már aktívan részt vettek egy idegen városban egy ilyen mozgolódásban. Respect Raków!

Eközben a stadionnál a brutálisan zuhogó esőben csak nem sikerült bejutni zökkenőmentesen, a tótok kutyáikkal hergelték a népet, majd mikor az egyik jószág elszabadult, akkor az indulatok is elszabadultak. Ők gumibotoztak egy keveset, a másik oldalról kaptak pár sörös dobozt meg egy füstöt is. Közvetlenül a bejárat mellett viszont kiemeltek egy Vidis srácot, amire nem kevesen megindultak tőlünk. Már-már előjöttek a képek az EB-ről, ahogy a horvátok kimenekítik társukat. Hasonló módon alakult ki lökdösődés, de végül nem vezetett eredményre a próbálkozás. Arra "jó" volt, hogy a rendőrség kipróbálhatta, működőképes-e a nem éppen idei beszerzésnek tűnő vízágyú. Jelentjük, igen. Arra is jó volt, hogy a droidok a gumibotukkal a mellkasukat döngetve katonai lépésekben elindultak a társaság felé több irányból. Vezetőjük futkorászott, s csitította le őket. Azért az látszott, hogy nagyobb balhét nem akarnak, voltak elegen ahhoz, hogy másként reagálják le az eseményeket. Magyarországon kevesebbért is kaptunk már sokkal többet. De az is biztos, hogy nálunk a biztosítást szászor jobban megoldják.

A stadionban sok minden fogadott minket (egy nem túl kreatív, viszont annál nagyobb és hosszabb kerítésre feszített üzenet arról, hogy ők kék-fehérek, de mi kik vagyunk), de az előzetesen ígért pokoli hangulatnak nyoma sem volt. Már csak azért sem lehetett, mert 3 ezer szurkoló, nehezen csinál pokoli hangulatot. Táboruk egységes volt, folyamatos, s néha hallottuk őket, de hogy egy 500 ezres Pozsony kirakatcsapatának egy számukra is különösen fontosnak titulált meccsen ennyi jöjjön csupán össze, az nem túl dicséretes. Mint ahogy a látvány sem, amit bemutattak, egy nagy, de felettébb egyszerű zászló. Több szót nagyon nem is érdemes rájuk vesztegetni, jövő héten újabb lehetőségük lesz.


A mérkőzés elején bemutattuk látványunkat, melyen középen a magyar címer attól jobbra és balra a Vidi valamint az RBD címere volt látható. A szektor többi részén piros-kék kartonokat emeltünk a magasba, ami a szakadó eső miatt később lett csak kiosztva, így kissé hiányos lett. A himnusz eléneklésébe belemotyogott néha a hangosbeszélő, meg a senkiháziak fütyülése is rontott a hatáson. Azért szépen szólt, ahogy a vendégszektorban lévő 750 szurkoló énekli a magyar himnuszt! Az utóbbi 3 évben a 3. alkalommal hoztunk egy - közel - teli vendégszektort az európai meccseinken! Szurkolásunk lendületesen, jól indult, később azonban akadtak gondok. A pót-capo cseréje, a megafon működésképtelensége miatt nehézzé vált a szitu, de pörgött a brigád. 90 percen keresztül űztük-hajtottuk a fiúkat, rajtunk nem múlott a siker. Azonban látni kell a hibákat is, sokan a szektorban csak nézelődnek, sörözgetnek, a legegyszerűbb buzdításokba sem kapcsolódnak be. Ezzel kapcsolatban változtatásra lesz szükség mindenképpen. Az eredmény is kedvezően alakult, szerencsére hamar válaszoltunk a szlovákok góljára, s az 1-1-es eredmény mindenképpen optimizmussal tölthet el, s reménykedésre ad okot. Végre megszakadt a 2-0-ás idegenbeli vereség (Grasshoppers, Maribor, Graz) sorozatunk; tesszük hozzá: éppen ideje volt!

Lefújás után újra elénekeltük a magyar himnuszt, amit néhány játékosunk vigyáz állásban hallgatott végig! A mérkőzés után már semmi érdemleges nem történt, azon kívül, hogy néhányan a rendőrség irányába kanyarodtak, ahol a bent lévő társakat várták meg. Éjfél után már mindenki úton volt Fehérvár felé, hajnali 4 után pedig a lengyel brigád is hazaindulhatott.

A fehérvári visszavágó is érdekesnek ígérkezik, hiszen csoportunk látványos koreóval készül, s 4. nekifutásra talán sikerülhet a továbbjutás is. Aztán jöhet a Gent!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa