Videoton-Pápa (1-1) - 1. forduló, beszámoló
A Slovan elleni sikeres Európa Liga selejtező mérkőzés után a Pápa csapatát fogadtuk a bajnokság első fordulójában.
Hiába bajnoki nyitány, érzékelhető volt, hogy ez a meccs sokkal kevesebb embert fog megmozgatni, mint egy nemzetközi összecsapás a tótokkal.
A kezdésre kb. 2500 néző gyűlt össze, a mi szektorunk is foghíjas volt, ennek ellenére próbáltunk minél több dallal, szurkolással biztatni a csapatot. Nyilván nem ez volt az idei legjobb produkciónk, lesz ez még sokkal jobb is. A nagy viharfelhők ellenére mi végig kitartottunk, míg a stadion többi szektoraiból a nézők átcsoportosultak a fedett szektorokba (noha eső nem is esett…).
Csapatunk játéka is elég döcögős volt az első félidőben, meg is szerezte a vezetést a Pápa, de a második félidőben sikerült gyorsan egyenlítenünk, amitől azt reméltük, hogy innen már behúzzuk a meccset. Sajnos azonban nem így lett, rengeteg helyzetet dolgozott ki a csapat, de újabb gólt nem sikerült szerezni. Így maradt az 1-1es döntetlen.
Sok idő nincs ezen az eredményen búslakodni, hiszen csütörtökön egy nagyon fontos mérkőzés vár a csapatra, az Európa Liga 3. selejtező körében a Gent gárdáját fogadjuk!
Mindenki Sóstóra!
HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|