Újpest-Videoton (0-1) - 2. forduló, beszámoló
Rögtön a 2. fordulóban egy mindig pikáns párosítás... Újpest, idegenben
Mivel két nagyon fontos Európa-Liga meccs között vagyunk, és az időpont is borzalmas volt, vasárnap 15:30 a legnagyobb nyár közepén, nos várható volt, hogy nem lesznek nagy létszámok egyik oldalon se... Azért 40-en vonattal, meg jó páran autókkal vágtunk neki, az amúgy igencsak túlbiztosított meccsnek. Összesen kb. 120-an lehettünk, ami jó 10 éve még igen csak korrekt létszám volt tőlünk egy újpesti vendégjátékon, de az utóbbi évek létszámához mérten már visszafogottnak mondható. A vendégszektort az utolsó 3 látogatásunk alkalmával jóval zsúfoltabb volt, mint most (504, 270, 460 fő) A lilák sem voltak sokan, sőt... Itt meg kell említeni, hogy továbbra sem tudjuk mi értelme alig 2000 nézőre 3500-at kiírni! Reméljük adózni is ezután fognak, hiszen igy csak rájönnek, hogy fölösleges kamuzni! Persze erről a 2000 nézőről, nem a kint lévők tehetnek, hanem az aki nyár közepén, forróságban egy ilyen időpontra rak egy meccset. Úgy látszik, ebben még mindig nem tanult semmit sem az MLSZ. A TV diktál. Kár érte...
A hazai kanyar egy kisebb látvánnyal és egy közepes létszámmal indította a meccset, míg tőlünk kb. 40-50 ember igyekezett szurkolni! Többé-kevésbé folyamatosan tette mindezt. Ebben "segített", hogy az első félidő igencsak paprikás hangulatban zajlott, 2 kiállítással, egy kihagyott tizenegyessel. Természetesen nem egyszer megtalálta egymást a két tábor. Először a 20. perc, a meccs főszereplője, Sanyi kisebb lökdösődése után javasolták, hogy mihez kezdjünk Orbánnal (bő 10 évvel ezelőtti időszakban már ők biztos megtették párszor), mi pedig elmondtuk, hogy mikor lesznek sikeresek (mindig jövőre). Előtte már megtudtuk tőlük, hogy 30-an vagyunk; még az a nagy öröm, hogy a stadionban telt ház volt, s a lilák ultraszektorába se fért volna be már senki... Szóval először talán illett volna körülnézni az üresen tátongó szektorokban! A 2. félidőben nem teljesen a pályára fókuszáltunk, máshol is történtek fontos események. S most nem egyéb szurkolói megmozdulásra gondolunk, hanem az Olimpia magyar vonatkozású versenyére. Amikor Berki Krisztián megnyerte a magyar küldöttség 3. aranyérmét, az egész stadion, vállvetve szurkolt, örült, klubhovatartozástól függetlenül! A lilák különösen szíven viselik a kiváló tornász sorsát, mivel újpesti sportolóról van szó. Ezért üzenetet is készítettek számára (Lélekben veled vagyunk Krisztián!), ami a kerítésre került, majd egy másikat emeltek magasba (Legenda lettél Krisztián!) győzelme után. Grat neki, meg az újpesti kivetítésnek is! Ezután azonban már csak nekünk volt okunk örömre! Történt, hogy csapatunk megszerezte a vezetést, sőt kapufát is lőtt. Az utolsó 10 percre adódtak izgalmak, mivel a 81. percben tovább fogyatkozott a Vidi, de ez is elég volt ahoz hogy győzzünk és a legfőbb riválisokhoz képest már a 2. fordulóra előnyt szerezzünk! Egy felforgatott csapattal nem volt ez könnyű győzelem, sőt a vártnál talán nehezebben sikerült megszerezni a három bajnoki pontot! (A 10 utolsó újpesti fellépésünkből 7. alkalommal távoztunk győztesen a Megyeri útról). A szuperkupával együtt 6 meccset játszottunk idén, ebből 3 EL, s vereség nélkül! Csak igy tovább fiúk! A végén megköszönte mindenki mindenkinek amit ilyenkor szokás és egyre fáradtabban, de ismét boldogan indultunk haza! Folytatás csütörtökön Gentben! Reméljük hasonló örömökkel! HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|