Genk-Videoton (3-0) EL-csoportkör, beszámoló
Repülő, mikrobusz,autó - mindegyik járművet igénybe vettük az EL első csoportmeccsére.
Már szerdán elindult brigádunk azon része, mely a zwickaui barátoknál töltötte az estét, és egy kellemes italozás után, már 3 Red Kaos taggal kibővülve folytatták az utat.
Csütörtök hajnalban pedig a ferihegyi reptéren gyülekezett sok-sok Vidi- mezes/sálas ember, és a fapados légitársaságok gépeit szép számmal megtöltöttük.
Érkezés Charleroi-ba, majd buszozás után 3 órás vonatozás következett egy átszállással Brüsszelben. A jókedv a társaságnál garantált volt, Belgium pedig meglepően koszos, és inkább egy multikulturális katyvaszra emlékeztette a brigádot, mintsem egy fejlett, jóléti társadalomra. Genk pedig egyértelműen nem Gent. Míg a korábbi belga látogatásunk alkalmával, egy gyönyörű városba csöppentünk, addig itt inkább egy koszos kisvárost ismerhettünk meg. Erre az érzésre rásegített az aznapi piac is, hisz volt itt galamb, tyúk, nyúl, mellette étel, ital... csadorok, fekák és bűz. Meglepő,hogy az EU központjában nem törődnek annyira a szabályokkal, mint nálunk...
A csoport elfoglalta a belvárosi 3 csillagosnak mondott, lepukkant kis hoteljét. Szerencsére a szálloda aljában volt egy söröző, és miután bejártuk a környező utcákat, itt vertünk tanyát. Fogyott is az ital rendesen. A belga sörök és a magyar pálinka kombinációjának köszönhetően volt aki már nyilatkozott is az RBD nevében, miközben nem is ennek a csoportnak a tagja...
Az autós, mikrobuszos brigádunk kis csúszással, de találkozott a Rakówból érkező lengyel barátainkkal, és már közösen közeledtek az álmos kisvárosba, amelybe a többiek vittek némi életet. A megérkezésük után, már elég jó összetételben voltunk, és egyre jobb hangulatban.
A sörözőben velünk italozott pár Stone Island cuccos belga srác, akik egy idő után közölték, hogy a helyi brigád tagjai, és akár össze is bokszolhatnánk.... mindeközben minden sarkon civil és egyenruhás rendőr volt. Néztünk is rájuk hülyén, majd mondtuk nekik, hogy jobb ha elballagnak, mert rájuk borítjuk az asztalt....
A belga rendőrökről még egy gondolat. Mindenhol ott voltak, mindent figyeltek, de nem álltak a szánkba. Nem volt plexi, sisak, gáz. Nem volt felesleges erődemonstráció, és oda mentél, ahová csak akartál.
Este egy helyi járatos busszal és rendőri kísérettel mentünk ki a 7 km-re lévő stadionhoz, ahová befutott még több kocsi, és még több kisbusz.
A stadion impozáns létesítmény, a beléptetés pedig korrekt volt, bár a dobunkat csak némi telefonálgatás után tudtuk behozatni. És ha már megemlítettük a belgiumi multikulturális katyvaszt, ez a szektorunkban is érezhető volt. Német és lengyel barátaink mellett megjelent 5 Trabzonspor szurkoló is, akik meglepően jól ismerték dalainkat... Ez a közel 200 fő igyekezett hangosan biztatni a csapatot, bár inkább egyszerűbb dalokkal operáltunk.
Eközben a hazai oldal egy félházat produkált és a hazai ultrák egy Drughi drapi felett gyülekeztek (olasz zászló is befigyelt) és néha egész jó dolgokat produkáltak. ( E sorok írója mindenesetre kicsit erősnek érzi ezt a Drughi elnevezést, hisz volt szerencsém idén áprilisban az igazi, torinói srácokat megnézni a Róma ellen... nem összehasonlítható a két társaság)
Sajnos csapatunk bár bírta az európai iramot, ám a hibákat könyörtelenül kihasználták a hazaiak. Így az eredmény elég lehangoló volt számunkra, de tüzelt minket a helyiek sms-e, amely szerint a meccs után szeretnének találkozni velünk.
A lefújás után megtapsoltuk csapatunkat, és viszonylag hamar a buszunkon voltunk. A társaságot erős rendőri felvezetéssel visszakísérték a belvárosba, majd 2 percen belül egyedül is voltunk. Kb. fél óráig vártuk a hazai attackot a hotelnél, de ekkor lemondták a randevút a hazaiak. Nem értjük ezeket a belga srácokat, hogy mit is szeretnének velünk kapcsolatban, pláne úgy , hogy a hírek szerint a magyarországi összecsapásunk során majd Budapesten lesz a szállásuk, és ide csak a meccsre érkeznek....
A kocsisok éjfél után elindultak haza, míg a hotelben maradtak egy része közel 24 órás utazás/szurkolás után nyugovóra tért, míg a masszívak reggel 8-ig folytatták az italozást, és a Sport TV-s kommentátor osztását a csapat hotelének a bárjában...
Másnap ismét hosszú utazás következett, és péntek késő estére - majdnem - mindenki újra Fehérváron volt. Reméljük a Sporting elleni meccsünkön a teltház meglesz, és a csapat kijavítja ezt az eredményt!
Üdvözlet Zwickauba és Raków-ba!
Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|