Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton-Sporting (3-0), EL csoportkör, beszámoló

Fantasztikus győzelemmel idéztük fel a Sóstói-stadion legszebb napjait, és két vállra fektettük a Sporting Lisszabon csapatát.

Bár az elmúlt bajnokik nem sikerültek úgy, ahogy szerettük volna, és Genkben is kikaptunk csoportkör első meccsén, mi mégis változatlanul bíztunk a Csapatban és a szakvezetésben.

Idén már harmadszor is egész stadionos látványt terveztünk, és a kivitelezés szempontjából a legrizikósabb kartonozás mellett tettük le a voksunkat.

Az előkészületek ennek megfelelően már napokkal ezelőtt megkezdődtek, bár a 12 000 kartonlap kirakása csak a mérkőzés napjának a délutánjára sikerült, egy bő 8 órás aznapi műszakot produkáltak a fiúk és lányok.

Eközben a klubunkkal közösen felhívást intéztünk a Vidistákhoz, hogy ismét piros–kékbe öltözzön a város, és szerencsére ez az akciónk is sikerült. Igyekeztünk minden csatornát megragadni, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy a látvány miatt időben érkezzenek ki a szurkolók a stadionba.

Mi a már megszokott klub helységünk mellett, kisebb nagyobb csoportokban gyülekeztünk néhány zwickaui baráttal kiegészülve, és mivel maroknyi vendégszurkoló érkezését prognosztizálták, ezért semmi extrával nem készültünk az irányukba.

Rendőri felvezetés mellett vonult a csoport egy része, míg 100 méterrel lemaradva a brigád másik fele is a stadionhoz igyekezett.

A kilátogató szurkolókat egy–egy piros-kék, esetleg fehér karton fogadta a székén, és a csapatok kivonulásakor emelkedtek is ezek a kartonok a magasba. A hosszanti lelátón a VIDEOTON felirat volt olvasható, míg a tribünön a klub alapításának évszáma 1941 jelent meg. Az összkép szép volt, bár kisebb hibák adódtak.

Sajnos sok most kilátogató néző nem becsüli meg kellőképpen ezt a csapatot, és annak szurkolóit, hisz az 6. percben még több százan jöttek be, keresték a helyüket. Ezek az emberek sajnos nem tartottak kartonokat. Valamint a Sportingos különítmény a hazai A–szektorban sem tűnt jó megoldásnak, így az 1–es szám sem sikerült teljesen.

vidi_sporting_2012.jpg
Mindenesetre azt elmondhatjuk, hogy ha nem is tökéletes, de impozáns látványt mutattunk be, és a Himnusz eléneklése után teljes fordulatszámon pörögtünk.

Mint ahogy a csapat is, amely taktikusan játszott, és a kellő pillanatokban lecsapott a nagynevű ellenfelére. Az első negyedóra végén egy sikeres (!) kis szöglet kombináció végén Nikó fejelhetett a kapura, ezt a fejest még védte az ellenfél kapusa, ám a kipattanó labdára érkezett Vinicius, és közelről a hálóba zúdította a labdát.

Hangrobbanás, őrület.

Pár perc múlva egy mesteri támadást láthattunk a pályán. Egy szerelést követően Nikó ragyogó ütemben indult meg, majd pontosan továbbított Sándor Gyurinak, aki tette is ki a labdát a jobb szélen érkező Walternek. Ő egy csel után a gyengébbik lábával, jobbal nagyszerűen adta be a labdát a hosszúra, ahol Oliveira érkezett, és gyönyörűen fejelt a jobb sarokba.

Hangrobbanás, őrület.

Majd a VB ezüstérmes , mű-holland hibáját  - röviden hazagurított labdát - használta ki Nikó, és mesterien tette be a hosszúba a labdát.

Hangrobbanás, őrület.

Pörgött az egész szektor, tombolt a stadion. Az öröm hullámai is elindultak, és többször is körbement a hazai szektorokon.

Eközben a maroknyi portugál szurkoló leült, és csak csendben figyelte csapatuk vergődését. A C–szektorban pedig verbálisan megtalálták a magyar labdarúgás egyik megmondóemberét Hegyi Ivánt, aki a sok mocskolódása után megkapta  - ha csak verbálisan is - a jussát.

Az első 45 perc el is tellett, mindenki örömmámorban úszott a lelátón. Volt olyan, aki a Partizan 5-0–ás lemészárlását idézte fel, és újabb szép élményeket raktározhatott el erről a csapatról is.

A második játékrészre egy rendkívül támadó Sporting, és egy fegyelmezetten védekező Vidi jött ki a pályára. Mi igyekeztünk továbbra is a buzdítani a csapatot, és bevonni azokat is  a szurkolásba, akik ritkábban jönnek ki a meccseinkre. Szerencsére ez sikerült többször is, de a lényeg, hogy mi a megfelelő létszámban, és az eredménynek megfelelő szinten buzdítottuk a srácokat.

Walter és Nikó cseréjénél az emberek felállva tapsolták meg a játékosokat, hiszen mindketten rengeteget tettek hozzá a sikerhez. A tábor pedig Paulo Sousát éltette. Tényleg mesteri, ahogy összerakta ezt a társaságot.

A meccs vége felé egy sajnálatos sérülést szenvedett Stopira, akit a mentők vittek el. Reméljük mielőbb felgyógyul, és bevethető lesz, mert nagyon nagy erőssége a csapatnak!

A lefújás után a srácok rögtön hozzá rohantak, majd megköszönték a szurkolók biztatását. Mi pedig megköszöntük ezt a fantasztikus estét. Ez a csapat az idei EL sorozatban hazai pályán 4 meccsen nem kapott gólt, ez egy rendkívül komoly teljesítmény.

A végén mindenki örömittasan indult haza, vagy egy vendéglátóegységbe, és ünnepelte tovább a győzelmet. Kivéve a Sporting szurkolóit, akik az elnöküket kérdezgették a csapatuk eredményességét illetően…

Vasárnap a bajnokságban egy újabb rangadó következik, ezúttal a Ferencváros ellenében, és reméljük, hogy sikerül a hazai pontvadászatban is újra győznünk!

Ezért hidegfront ide, zomborisanyi oda, mindenki jöjjön, és buzdítsa a csapatot, mert megérdemlik ezek a srácok!

 Hajrá Vidi! Álé RBD! 

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa