Lengyel - magyar két jóbarát
Péntek éjjel indultunk útnak Czestochowa-ba egy mikróval a Fanatici, a Casual valamint a Diszkós Brigád egy autóval. Így összesen 13 RBD tag vállalta az éjszakai fárasztó és igazából eseménytelennek mondható utazást.
Reggel 9 körül érkeztünk meg, és város szélén álló Auchanban igazítottuk meg a toalettünket (a feltűnően tiszta és kultúrált mosdóban), és reggeliztünk is egyet. A város maga - amennyire láttuk - egy nagy területen fekvő nem különösebben szépnek mondható település, panelekkel, felújítás alatt álló fő utcával (ez egyébként nálunk is megvan…), sok emberrel stb. Messziről később megmutatták büszkeségüket a katedrálist, mely a legfontosabb zarándokhely a katolikus lengyelek közt.
Begurultunk Raków városrészbe és egy gyors telefonálást követően elindultunk, hogy összefussunk barátainkkal a stadionjuknál. Követve az aréna útjelzőket egy valóban imponzás sportpályához értünk, melyről csak pár perces bámészkodást követően realizáltuk, hogy a helyi salakmotoros stadion, melynek népszerűsége állítólag felülmúlja még a fociét is a városban, de a két sportág szurkolói nemigazán ápolnak jó kapcsolatot egymással. Két vendéglátónk is megérkezett időközben és megbeszéltük, hogy a vasútállomásnál rakjuk le az autókat, mert onnan indulunk majd a mérkőzésre.
A 11-órás megérkezésünk a pályaudvarra korainak volt mondható, de percek alatt kezdtek összeverődni a helyi arcok, és kezdetét vette a párját ritkító vendéglátásunk. Már itt söröket nyomtak a kezünkbe és meginvitáltak, hogy tekintsük meg az ajándékboltjukat. Gyalog vágtunk neki a pár perces sétánknak, de már jelezték, hogy az alkoholos üvegeket ne hozzuk magunkkal, mert a rendőrök nagyon szigorúan büntetnek érte. Az ajándékbolt egy bevásárló udvarban volt, egyik felében késeket, és egyébb harci eszközöket lehetett vásárolni, a másikban pedig a lelátói divat márkái, kiegészítve a saját és pár nemzeti kollekcióval. Nagyon jó minőségű cuccok, nem győztünk válogatni, majd pedig leesett az állunk, mikor testületileg nem engedték kifizetni az általunk megvásárolni kívánt cuccokat. Elég kellemetlen volt már ez is, nem vagyunk az a potyázós típusú társaság, így saját sálaink, melegítőfelsőink, pólóink vándoroltak át a lengyel barátokhoz.
Visszatérve az állomáshoz, újra sörökkel teli asztalok vártak így készülve az indulásra. A derbire kb. 5-600 embert vártak, abból 100 ütős embert, ehhez kaptak egy különvonatot is. A peronra érve tájékoztattak, hogy számunkra külön kupét tartanak fent, hogy kényelmesen utazhassunk, és oda nem engedik be a sima szurkereket. A vonat indulására folyamatosan érkeztek a keményebbnél-keményebb arcok, a fiatalok és a töltelék is. Mindenki tudott rólunk, köszöntek és sokan a nyakunkba akasztották sáljaikat. A zorall arcokkal utaztunk kiegészülve pár party figurával, akik a vonat indulását meg sem várva nyitották meg a drogériát vagonunkban a legnagyobb meglepetésünkre -egyesek örömére
Gondoskodtak számunkra ásványvízről és sörökről is, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt... Az utazás ideje alatt repültek a petárdák, égtek a tüzek az ablakokban, de a rendőrök nem szálltak-szállhattak fel a járműre. A lengyel-magyar barátság jegyében kevés kivétellel mindenki pusztította a növényzetet és nem is utcák, hanem kerületek tűntek el az arra kapható ormányokban....
Megállapítottuk, hogy ők tényleg nem isznak meccs előtt .
Leszálláskor felkészítettek, hogy a rendőrök itt nem tréfálnak, a puskák a kézben és a family pack gáztartály a hátukon nem csak dísz (utoljára ilyen szerkezetet a II. világháborús filmhíradókban lehetett látni, de az tüzet okádott).
Teljes kísérés mellett gyalogoltunk a stadionhoz, menet közben néha-néha megdördült a csapat, de ennyi. Két órával kezdés előtt már a kapunál dekkoltunk, de mint később kiderült, a szigorú beléptetési procedúra miatt még ez az idő is kevés volt a pár száz ember beléptetéséhez sípszóra.
A felpörgött lengyelek néhány kilátástalannak tűnő adok-kapokba keveredtek a kékekkel, de a feltűnően agresszív gáztól hamar a mentőben kötött ki pár ultra.
A beléptetésről-megkapva a jegyeket a sz.ig számodat és a nevedet is fel kell rajta tüntetni. A beléptető kapuhoz kísérőink vittek, a tömeg szétnyílt és mint vendégeket, minket engedtek előre. Minden tisztelet az övék! Az egyszemélyes kapunál előbb a nevedet ellenőrizték az előre megadott listán, majd motozás és le is fényképeztek mindenkit... Hihetetlen volt mindezt egy harmadosztályú mérkőzésen tapasztalni.
A meccs koreója piros-kék esőkabátokból állt össze, melyet külön kértek, hogy a visszaúton is viseljünk, ha esetleg mocorgás lenne-nehezebb legyen megszűrni az embereket.
Az első félidőben nem volt szurkolás, mert az utolsó emberüket is megvárták, hogy beérjen. Gyorsítandó a beléptetési procedúrát, néhányszor az egész szektor meccs közben felszaladt a szektor tetejére és megszórták a rendőröket és a hasonló felszereléssel bíró biztonságiakat a kezük ügyébe eső dolgokkal. (ez valakinél kő, bot, vagy műanyag pohár volt, de láttunk repülni zacskózott ürüléket majd egy komplett Toi-Toi wc-t is)
A második félidőben már izmos szurkolás volt, mely végig jól szólt és nyomta mindenki. A meccs nem volt különösebben izgalmas, sajnos kikaptak 1-0 ra.
Az ellenfél szurkolói sem nagyon érkeztek meg kezdésre, de a félidő közepére már számos keménynek tűnő csoport töltötte meg a hosszú oldalt, az ultrák pedig 200-300 an folyamatosan szurkoltak. A hazaiak jó viszonyt ápolnak a Legia Varsóval többek közt, így az ö drapijuk és embereik is feltűntek. Egy más világba csöppentünk elnézve a hazai és a vendég szurkereket mind szervezettségben, mind létszámban.
Többször felhangzott a „Hajrá Vidi!” ,és mi is megpróbáltunk bekapcsolódni néhány dalukba.
A mérkőzés végén 50 percig tartottak minket az üres stadionban, majd rákészülve az esetleges rendőr attack-ra nekivágtunk a hazaútnak.
A vasútállomásig érdemleges dolog nem történt, a két tábor elmondásuk szerint most semleges viszonyban van egymással, de a legutóbbi 30-30 emberes ustawkában vendéglátóinkat alulmaradtak. Tekintettel a termetükre, nem tudom elképzelni, hogy a túloldalon kikkel találhatták szembe magukat...
A visszaútra begördülő vonatot a peronon várakozó több száz ember megrohanta, de barátaink kettőt kiáltottak rájuk, és a megtorpant tömeg szétnyílva engedett minket előre, hogy a vagonunkban elfoglalhassuk helyeinket. A visszaút hasonló elfoglaltságokkal telt mint idefelé, néhány jópofa srác a kis kézizmokra edzett a folyamatos sodró típusú mozdulatok gyakorlásával...A kupéban közben megemlítették, hogy akkor most vendégül látnak majd minket....
Azt hiszem ez volt az a pont, mikor kezdtük érezni, hogy sorsunk irányítása véglegesen kezd kicsúszni a kezünkből...
Megérkezve a vasútra, elfoglaltuk a járműveinket, és baráti jármű felvezetéssel indultunk el a vendéglátó egységbe, mely egy jókora lakótelep közepén álló pincekocsma volt.
Az úton végig Raków-sálas emberek integettek, látva a magyar rendszámokat. Elfoglalva helyeinket a teremben, elkezdődött a végeláthatatlan italozás, mely kizárólag prémium minőségű vodka és sörök, valamint igény esetén üdítőkből állt össze.
Semmiért nem kellett fizetnünk, viszont cserébe mindenkivel inni kellett, ami tekintve a vendéglátó helységbe bezsúfolódott hazaiak számára vetített fejenként min. egy üveg vodkát amit szorongattak embert próbáló feladat volt, de a fiúk nem hoztak szégyent rátok.
Időközben megérkeztek a pizzák, és még több szesz, majd a kihelyezett drogéria is megkezdte áldásos tevékenységét. A helyiek folyamatosan érkeztek, így 11-felé már 80-100 ember dáridózott, a hangfalakból üvöltő Ultras Band számokra. Addigra már a nyelvi akadályok is eltűntek és néhány társunk folyékony lengyel halandzsával hülyítette a helyi erőket.
A buli kicsúcsosodása a közös éneklés, majd a katonai füst elnyomása a lakótelep közepén és még több alkohol és egyéb nem zárjegyes termék elfogyasztásában teljesedett ki.
Tudva, hogy mi vár még ránk, próbáltam terelgetni a lókötőket a járműbe, de cimboráink úgy ragaszkodtak hozzánk, hogy 30 an körbevették a kisbuszt és csak úgy voltak hajlandóak utunkra engedni, hogy mindenkibe még belediktáltak egy fél üveg pálinkát.
Aztán elindultunk, de a nyitott tolóajtóban felkapaszkodó lengyelek, még menet közben is itatták utastársakat, valamint útravalónak elláttak minket sörökkel és energia itallal is.
A város határig kísértek minket kocsikkal, és itt vettünk könnyes búcsút egy benzinkúton, a kutasok legnagyobb örömére....
A hazaút eseménytelen volt, eltekintve attól a furcsa vírustól, mely több velünk utazót megtámadott rövid időn belül, így a két óra alatt megtett 500 méter, valamint a viszontlátott pizza darabkák sem tudták elhomályosítani azt a tényt, hogy Dodó fantasztikusan tud mások után kisbuszt takarítani, pulcsit mosni szökőkútban stb.
A féktelen duhajkodásnak is Ő vetett véget, mikor Gyúróst szigorúan a csomagtartóba zárta, és a többi renitenst is megfékezte. Nem hiába mondják, hogy vezetőnek születni kell...ezt én is megtapasztaltam, mikor elbámészkodásomnak köszönhetően egy röpke 150 km-es kerülőt tettünk…
Mindent összefoglalva egy felejthetetlen élmény részesei lettünk, és várjuk a folytatást a lengyel barátainkkal!
Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|