Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton-Bázel (2-1) - EL-csoportkör, beszámoló

Egy újabb nagy csapat látogatott a Sóstóra az Európa Liga csoportkőrének 3. fordulójában. A gyengébb bajnoki szereplésünk ellenére bizakodva vártuk az újabb összecsapásunkat a nemzetközi porondon.

A mérkőzés előtt már jó pár órával gyülekezett társaságunk egy belvárosi sörözőben, annak tudatában, hogy a svájciak mindössze pár száz méterre iszogatnak tőlünk. Természetesen ez nem tetszett senkinek, hogy a saját belvárosunkban mókáznak, így  amikor a társaságunk nagy része megérezett, akkor az idő is elérkezett arra, hogy közelebbi ismeretséget kössünk a svájci fiúkkal. Több kísérletünket is durván visszaverték a Készenléti Rendőrség tagjai, akik nagy erőkkel rohamoztak brigádunk felé, s a markukba kerülőket szétgumibotozták, és fújták a gázt is rendesen. Ez már a sokadik "fellépése" a készenlétiseknek idén ősszel Fehérváron, de eddig szinte nem volt olyan alkalom, hogy ne fújtak volna gázt, ne használtak volna gumibotot. Volt olyan, hogy a saját Clubunkhoz való eljutásunkat "jutalmazták" így, no meg persze az állandó provokatív beszólásokkal színesítik a meccsnapjainkat....

Az idő múlásával a sünök elvezényelték a Basel ultráit a stadion irányába, akik símaszkjaik mutogatásával próbálták fitogtatni erejüket. Néhány svájci azonban leszakadt társaitól, akikre már nem maradt rendőri védelem, s fiataljaink bele is botlottak e magba, amely során elfutottak az FCB szimpatizánsok, miközben ajándéktárgyakat hagytak itt...
 
A mérkőzésre valamivel kevesebben látogattak ki, mint a Sporting ellen. A  vendégszektorban kb. 250 svájci hangolt . Már a meccs kezdete előtt belekezdett mindkét tábor, s ekkor már tapasztalhattuk, hogy bizony remek hangulatú mérkőzés várható az este. A vendégek dicséretet érdemelnek az egész meccsen mutatott ultras produkciójukért, hisz folyamatosan lengették zászlaikat, hallatták hangjukat még hátrányban is... (bár rigmusaik nem mozogtak széles skálán)
 
A meccs viszont ennél jobban nem is startolhatott volna, ahogy  történt, hisz már a 2. percben  rögtön meg is szereztük a vezetésünket jelentő gólt. Brachi beadására Nikó ért bele, azonban egy menteni igyekező védőről a bal alsó sarokba perdült a labda. Fantasztikus kezdésünk hatására az egész stadion hihetetlen extázisban tombolt.

Fél óra elteltével újabb őrület, hisz a meccs egyik legjobbja Caneira a kapuba lőtt, megszerezve csapatunk második gólját. Védőnk a meccs során tanárian futballozott, s emellett az ellenfél kapujánál is mesterien feltalálta magát egy nagyon fontos gólt szerezve, így klasszisunk oroszlánrészt vállalt sikerünkben. Bravó Marco!
 
Félidőben tehát 2-0, de egyáltalán nem megnyugtató különbség a Basel képességeit ismerve. Remek érzés volt tudatosítani magunkban, hogy nem 1-1 pontok megszerzésére képes csapatunk az erős csoportunkban, hanem néhányunkban már a továbbjutási esélyeinek latolgatása is szóba került a szünetben.
 
Svájc legjobb csapata, ahogy vártuk  nem is adta fel, s nagy intenzitással rohamoztak kapunk felé. Védelmünk azonban fejben nagyon ott volt a pályán, nem lehetett rajtuk kifogni egészen a 70. percig, amikor is Bozsovicsnak kellett egy hatalmasat nyújtóznia, megvédve 2 gólos előnyünket. E nagy bravúrján kívül több védeni valója is volt, azonban roppant magabiztos kapusunk nem véletlen, hogy a mostanság remekelő montenegrói válogatott kihagyhatatlan hálóőre is egyaránt. Az utolsó percekben is védekezésünk dominált (de kit érdekel 2-0-ás vezetésnél), azonban a hosszabbításban az öngólnál vétkes Schar fejelt a kapuba beállítva a 2-1-es végeredményt!
 
Az újabb győzelemmel végérvényesen megmutattuk Magyarországnak, s Európának, hogy nekünk valóban jár a tisztelet. Ez már egy olyan kiváló sorozat, amelyet egyetlen magyar csapat sem tudna megismételni. 3 forduló elteltével 4 pontos az előnyünk a továbbjutást jelentő 2. pozícióban a Basel előtt, amely rendkívül örömteli a magyar labdarúgás kedvelőinek. Nem lenne csalódottság, s elégedetlenség persze a csoportunkból való kiesés után, de minden vágyunk, hogy egy újabb történelmet írjunk mi együtt, hisz ez a csapat nagyon sokra képes, s bízunk benne, hogy újabb életre szóló élményekkel gazdagodunk az EL további versenykiírásában!
 
2 hét múlva tükörforduló, tehát ennek az összecsapásnak a visszavágóját rendezik Baselban, s mi egyértelműen csapatunk mellett szorítunk az újabb bravúrokért ! De előtte több fontos mérkőzés is vár ránk itthon. Elsőnek a vasárnapi, amikor is a Loki látogat hozzánk, s reméljük úgy pörgünk majd a bajnokikon is, mint azt a nemzetközi porondon is láthattuk! Mindenki Sóstóra, szurkoljuk ki a 3 pontot a hajdúságiak ellen is! 
 
Hajrá Vidi! Álé RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa