Racovia Cup
Újabb kellemes meghívásnak tettünk eleget, a lengyel barátaink által évente megrendezésre kerülő kispályás labdarúgó torna vendégeiként.
Mint az már sejthető volt, ezt az utazást sem úszhattuk meg szervezetünk-tűrőképesség határainak feszegetése nélkül... :-)
De visszatérve a kezdetekhez, az utazók nagy részét a VT Vasas-RBD kispályás focicsapatunk tagjai alkották, kiegészítve egy-két party arccal. Az elindulás munkanap lévén nem volt teljesen zökkenőmentes, és ha hozzávesszük, hogy a rendezvény fényét emelendő Ultras Band zenekar koncert felszerelését is be kellett passzírozni a személyautókba nagy megkönnyebbülés volt elfoglalni, a barátaink által intézett szállásunkat.
A csapat nagyobbik része egy kalandos autópályás út után este érkezett meg, és szívélyes fogadtatásban részesültek. Itt az idősebb lengyel srácokkal való közös vacsora és beszélgetés szerepelt a programban, majd a szállásunknál a fiatalok vártak minket egy drapi társaságában, amelyen a 'köszöntjük magyar barátainkat' felirat volt olvasható.
Pár tagunk elveszett a ködös lengyel éjszakában, és valószínűleg csak a gondos idegenvezetésnek, valamint a fagyálló folyadékok szorgos pótlásának köszönhető, hogy reggel 5 óra magasságában köszönthettük őket is.
Maga a foci torna egy nagyon magas színvonalon megrendezett és tökéletesen kivitelezett esemény volt. A résztvevő csapatok nagy része, szám szerint 12 a helyi szurkolókból szerveződött, vendégként pedig egy baráti lengyel alakulat, valamint mi vettünk részt. A meccsek hajtósak, jó színvonalúak voltak és mindenki nagyon komolyan vette.(persze ez nem meglepő annak fényében, hogy ott a csoport tagja csak az lehet, aki sportol...) A mezőny is erősnek volt mondható, illetve természetesen presztízs értékű volt minden egyes mérkőzés, amit velünk játszottak.
Ennek fényében is szépnek mondható, hogy a kőkemény csoportmeccsek után bejutottunk a legjobb 8 csapat közé, és csak a büntetőrúgásokon múlott, hogy nem játszhattunk a döntőbe jutásért.
A programokat színesítendő, megtekinthettünk egy gyermek mérkőzést, és ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen az amikor a srácok egy csarnokban szurkolnak. A gyerekeknek feltehetően az élményen túl, nagyszerű motivációs tényező volt, hisz egyes hazai NB1-es meccsek hangulatát is felülmúlták barátaink.Programként egy kötélhúzó versenyt is beiktattak, melyen az előkelő 2. helyezést értük el, és a nagy erőlködésben meglepve tapasztaltuk, hogy a terem műanyag borítása is meggyűrődött az egymásnak feszülők alatt…
A rendezvényen egész nap kitűnő hangulat uralkodott, valamint folyamatosan kínáltak étellel-itallal, és elmondható hogy szinte valamennyiünket ellátták különböző Rakowiás ereklyékkel, mezekkel, ajándéktárgyakkal.
A lelátón folyamatos volt a szurkolás és rengeteg vendég is megtekintette az eseményt.
Az estét egy helyi PUB-ban zártuk, ahol finom vacsorát követően, több helyi rapper valamint az ULTRAS BAND koncertjére mulatott a rengeteg fanatikusból álló közönség. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor a legújabb számok hangzottak el, 'Lengyel-magyar két jó barát', valamint az Ave Rakówia. A hajnalig elhúzódó mulatságból, alig akartak haza engedni bennünket.
Újra egy fantasztikus rendezvényen vehettünk részt, melyet ezúton is köszönünk lengyel barátainknak, és megígérjük, hogy folytatása következik!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|